A történelem hét legnagyobb alfahímje
2020. június 2. 12:02 Múlt-kor
Korábban
A vérszomjas marokkói
Bár nincs okunk kételkedni az 1672-től 1727-ig uralkodó Mulaj Iszmail ibn Sarif marokkói szultán férfiasságában, az afrikai uralkodó elképesztő termékenységéről szóló források első ránézésre igencsak túlzónak tűnnek.
A kortársak a szultánt a „vérszomjas” melléknévvel illették, amire többek között azzal szolgált rá, hogy ellenségei megfélemlítése érdekében a legendák szerint 10 ezer férfifejet tűzetett ki a főváros, Meknesz falaira.
Uralma idején pedig legalább 30 ezer ember került bitófára.
A nőkkel azonban a jelek szerint ellenséges férfitársainál valamivel finomabban bánhatott az alavita dinasztia első nagy szultánja, erre utal legalábbis, hogy élete folyamán a Guinness-rekordok Könyve szerint 888 (más források szerint 867) utódot nemzett.
Hivatalosan tehát a második helyezett vetélytársát, a később még említésre kerülő II. Sobhuzát messze megelőző marokkói uralkodóé a világ legtermékenyebb történelmi személyiségének járó megtisztelő hivatalos cím.
Sőt, egy nemrégiben megjelent tanulmány alapján kiderült, hogy akár Dominique Busnot francia diplomata adatai is helytállóak lehetnek, akinek beszámolója szerint a szultán 1704-ig, vagyis 57 éves koráig 1171 gyermeket nemzett.
Az antropológusok – a fertilis perióduson, a fejletlen országokban élő nőkre jellemző meddősségen, a menstruációs cikluson és a peteérésen alapuló szimulációs sorok segítségével – kiszámították, hogy ehhez 32 éven át mindössze napi egyetlen szexuális aktusra, valamint „csupán” 65-110 fős háremre volt szükség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.