A történelem hét legnagyobb alfahímje
2020. június 2. 12:02 Múlt-kor
Korábban
A „bohémkirály”
Augustus John, a brit posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja nemcsak remek képeivel, hanem a nők iránt tanúsított, az átlagosnál jóval élénkebb érdeklődésével is hírnevet szerzett magának.
A walesi születésű festő 19 éves korában komoly sérülést szenvedett, miután a tengerbe fejest ugorva beütötte a fejét egy sziklába.
Bár a legenda, miszerint a fiatalember ekkor vált zsenivé, valószínűleg egy élénk fantáziával megáldott barát vagy újságíró agyszüleménye, tény, hogy John a baleset után változtatta meg radikálisan életvitelét. Komoly diákból hirtelen nagyvilági bohém lett.
Az első világháború során a kanadai csapatokhoz csatlakozott, és mint háborús művésznek – aki számos portrét készített a katonákról – megengedték, hogy megtartsa bozontos arcszőrzetét.
Katonai pályafutásának első szakasza nem tartott sokáig, ugyanis két hónappal a bevonulását követően szégyenszemre hazaküldték Franciaországból, mivel összeverekedett társaival.
Az 1928-ban a Time magazin címoldalán szereplő festő hosszú éveken át járta a brit és más európai országok vidékeit, hogy tanulmányozza az általa nagyra becsült cigány lakosság kultúráját, és közben megismerkedjen a helyi asszonyokkal, akik közül többel is szerelmi viszonyt kezdett.
Bár a számot még egyik fia is túlzásnak tartja, a többek között John Bernard Shaw és Arábiai Lawrence portréját is megfestő művész egyes becslések szerint 1961-ben, 83 évesen bekövetkező haláláig több mint száz gyermeknek lett a biológiai apja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.