A történelem hét legnagyobb alfahímje

A monogámiára alapvető értékként tekintő nyugati civilizációban is akadt rá példa, hogy egyetlen férfi több tucat utódot nemzzen, az európai kultúrkörön kívüli világban – ahol akár több feleséggel is „büszkélkedhetett” a családfő – pedig meglepően gyakorinak számított a jelenség. A több száz vagy ezer fős adatokkal persze érdemes óvatosan bánni.

A termékeny fáraó

Bár az egyik leghosszabb ideig (közel 66 évig) uralkodó egyiptomi fáraó, II. Ramszesz gyermekeinek számát illetően olykor túlzásokba esnek a források, a kutatók szerint a király körülbelül 85-100 utódot valóban nemzett feleségeinek, akik közül nyolc viselte a nagy királyi hitves címét.

Ugyanakkor egyes becslések szerint a feleségeinek, valamint szeretőinek száma is a kétszázhoz közelíthetett.

Közülük az ókori Egyiptom egyik legnagyobb és legünnepeltebb uralkodójának kedvence, a férjét több hadjáratra is elkísérő, diplomáciai vénával is megáldott Nofertari volt.

Legalábbis erre utal, hogy az uralkodó feleségei közül a legtöbb emlékmű róla maradt fenn. A király hat gyermekének biztosan ő adott életet.

Ramszesz büszke volt a gyermekeire, így a szokás ellenére több templomon is megörökítette őket.

Bár a fáraó idősebb gyermekei a származásuk alapján őket megillető helyet foglalhatták el az egyiptomi társadalomban, fiatal utódai közül nem mindegyiknek volt felhőtlen az élete.

Az ismeretlen anyától született Ramszesz-Meriamon-Nebweben hercegről például tudjuk, hogy púpos volt, és harmincas éveiben bekövetkező haláláig egy zárt háremben tengette mindennapjait.

A mongol csődör

Ha hihetünk az általában nem feltétlenül a megbízhatóságukról ismert középkori forrásoknak, a történelmi személyek által nemzett gyermekek számának tekintetében az abszolút csúcstartó Dzsingisz kán.

A mongol hadvezértől a legendák szerint egy-kétezer gyermek született.

Első számú feleségének, Börtének négy fiút és legalább hat lányt nemzett, de a hódítónak emellett több felesége és ágyasa is volt.

Ráadásul ismert történeti tény, hogy a mongolok az elfoglalt területeken élő nők tömeges megerőszakolásában is élen jártak.

Az uralkodónak a korabeli viszonyokat figyelembe véve viszonylag hosszú élet adatott (65 év), így tulajdonképpen nem elképzelhetetlen, hogy az általa megtermékenyített nők száma az ezres határt is túllépte.

Nőügyekben mindenesetre nem igazán lehettek problémái, tekintve, hogy a világ aktuálisan legnagyobb birodalmát irányító hadvezér szexuális aktusra vonatkozó felkérését viszonylag ritkán szokták visszautasítani, különösen akkor, ha előjogot élvez a legszebb lányok és asszonyok kiválogatásakor.

A kutyáktól egyébként betegesen rettegő, ugyanakkor hadjáratai során közel 40 millió ember halálát okozó Dzsingisz kán – Bryan Sykes, az Oxfordi Egyetem humángenetika-professzorának szavaival élve – a „történelem legsikeresebb alfahímje” volt.

Ma közel 16 millió ember tekinthető közvetlen leszármazottjának – ez pedig a világ lakosságának nem kevesebb, mint 0,5 százaléka.

A vérszomjas marokkói

Bár nincs okunk kételkedni az 1672-től 1727-ig uralkodó Mulaj Iszmail ibn Sarif marokkói szultán férfiasságában, az afrikai uralkodó elképesztő termékenységéről szóló források első ránézésre igencsak túlzónak tűnnek.

A kortársak a szultánt a „vérszomjas” melléknévvel illették, amire többek között azzal szolgált rá, hogy ellenségei megfélemlítése érdekében a legendák szerint 10 ezer férfifejet tűzetett ki a főváros, Meknesz falaira.

Uralma idején pedig legalább 30 ezer ember került bitófára.

A nőkkel azonban a jelek szerint ellenséges férfitársainál valamivel finomabban bánhatott az alavita dinasztia első nagy szultánja, erre utal legalábbis, hogy élete folyamán a Guinness-rekordok Könyve szerint 888 (más források szerint 867) utódot nemzett.

Hivatalosan tehát a második helyezett vetélytársát, a később még említésre kerülő II. Sobhuzát messze megelőző marokkói uralkodóé a világ legtermékenyebb történelmi személyiségének járó megtisztelő hivatalos cím.

Sőt, egy nemrégiben megjelent tanulmány alapján kiderült, hogy akár Dominique Busnot francia diplomata adatai is helytállóak lehetnek, akinek beszámolója szerint a szultán 1704-ig, vagyis 57 éves koráig 1171 gyermeket nemzett.

Az antropológusok – a fertilis perióduson, a fejletlen országokban élő nőkre jellemző meddősségen, a menstruációs cikluson és a peteérésen alapuló szimulációs sorok segítségével – kiszámították, hogy ehhez 32 éven át mindössze napi egyetlen szexuális aktusra, valamint „csupán” 65-110 fős háremre volt szükség.

A praktikus vietnámi

Minh Mạng vietnámi uralkodót (1820–1841) számos felesége a feljegyzések szerint 142 gyermekkel ajándékozta meg.

A francia gyarmatosító törekvésekkel szemben fellépő, ortodox konfuciánus uralkodó különös módszert választott annak biztosítására, hogy örököseit senki se keverhesse össze.

Középső nevüket ugyanis egy császári utódlásról, egyben a jó uralkodóról szóló vietnámi vers egyes szavairól adta.

A fiúgyermekek nevei ily módon többletjelentéssel bírtak: az Ưng nagyjából annyit tett, „virágoztassa fel államát”, a Long elnevezés azt jelentette, „legyen királyi megjelenése”.

Ám voltak, akiknek a gazdagságra, a tehetségre, a nagy munkabírásra, az eleganciára, a harmonikus családi életre vagy a polgárok csodálatára utalt a középső neve.

A magát költőként is kipróbáló, tanult uralkodó megrögzött antiimperialista volt, és bár nem értett egyet az európai gondolkodásmódok többségével, valósággal rajongott a nyugati technológiáért.

Habár igazságosabb és „szelídebb” volt, mint az apja, a kényszermunkával így is számos alattvaló ismerkedett meg országlása idején.

Vietnám uralma idején megerősödő kulturális és vallási szuverenitása feldühítette a gyarmatosítani igyekvő Franciaországot, így Minh Mạng halála után európai seregek özönlötték el a délkelet-ázsiai országot.

A szváziföldi Casanova

II. Sobhuza, Szváziföld (az egyik legkisebb afrikai állam) királya mindössze négy hónapos volt, amikor apja halála után, 1899-ben trónra került.

Ezután egészen 1921-ben történő nagykorúvá nyilvánításáig nagyanyja, Labotsibeni és nagybátyja, Malunge herceg uralkodott helyette.

Szváziföld hosszú időn át brit gyarmat volt, így az uralkodó többek között II. Erzsébet 1953-as koronázásán is részt vett.

Az ország – leginkább királyának köszönhetően – végül 1968-ban nyerte el függetlenségét, de Sobhuzának afrikai mércével mérve viszonylag hosszú időre volt szüksége, hogy 1973-ban az alkotmány hatályon kívül helyezésével és a parlament feloszlatásával abszolút hatalomra tegyen szert.

A kis délkelet-afrikai ország egykori királyának hosszú élete során 70 feleségétől összesen 210 gyermeke született.

Az 1982-ben elhunyt uralkodónak – a gyermek- és az aggastyánéveket leszámítva – évente átlagosan négy utóda született.

Gyermekei közül 180 élte meg a felnőttkort, és 97-en még 2000-ben is életben voltak. Könnyen lehet, hogy II. Sobhuza nem minden unokájának tudta a nevét fejből, mivel az agg uralkodó halálakor már több mint ezren voltak.

Kiterjedt családi köréhez tartozott például Nelson Mandela is, ugyanis a király egyik fia a Dél-afrikai Köztársaság későbbi elnökének lányát vette el.

Az apa, aki ott sem volt

Bertold Wiesner különös módon termékenyítette meg gyermekei anyját, a folyamat legkellemesebb részét ugyanis kihagyta.

Az osztrák doktor feleségével, Mary Bartonnal az 1940-es évek elején alapította meg az Egyesült Királyság első termékenységi klinikáját, amelynek működése során több száz kliensüket verték át.

A páciensek ugyanis nem tudták, hogy a beígért magasan kvalifikált – és természetesen anonim – donor, aki a spermát biztosította a mesterséges megtermékenyítéshez, az esetek mintegy kétharmadában maga Wiesner volt.

A canterburyi érsek ráérezhetett valamire, ugyanis nem sokkal megnyitása után „Belzebub mesterkedésének” nevezte a klinika tevékenységét.

Az osztrák biológus – aki egyébként a parapszichológiai kutatások és fogamzásgátló-szerek kifejlesztése mellett elsőként fedezte fel, hogy a terhes nők vizeletéből ki lehet mutatni a magzati rendellenesség, valamint a vetélés valószínűségét – a feltételezések szerint évente legalább húsz alkalommal működött közre spermadonorként.

Ily módon 1943 és 1962 között mintegy 300-600 gyermeke született, de egyes becslések szerint ez a szám akár az ezret is elérheti.

A dologra akkor derült fény, amikor Barry Stevens kanadai filmrendező és David Gollancz londoni ügyvéd kutakodni kezdtek apjuk után.

Egy, a doktor fia segítségével készült DNS-teszt megállapította, hogy mindkettejük vér szerinti apja Wiesner.

A „bohémkirály”

Augustus John, a brit posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja nemcsak remek képeivel, hanem a nők iránt tanúsított, az átlagosnál jóval élénkebb érdeklődésével is hírnevet szerzett magának.

A walesi születésű festő 19 éves korában komoly sérülést szenvedett, miután a tengerbe fejest ugorva beütötte a fejét egy sziklába.

Bár a legenda, miszerint a fiatalember ekkor vált zsenivé, valószínűleg egy élénk fantáziával megáldott barát vagy újságíró agyszüleménye, tény, hogy John a baleset után változtatta meg radikálisan életvitelét. Komoly diákból hirtelen nagyvilági bohém lett.

Az első világháború során a kanadai csapatokhoz csatlakozott, és mint háborús művésznek – aki számos portrét készített a katonákról – megengedték, hogy megtartsa bozontos arcszőrzetét.

Katonai pályafutásának első szakasza nem tartott sokáig, ugyanis két hónappal a bevonulását követően szégyenszemre hazaküldték Franciaországból, mivel összeverekedett társaival.

Az 1928-ban a Time magazin címoldalán szereplő festő hosszú éveken át járta a brit és más európai országok vidékeit, hogy tanulmányozza az általa nagyra becsült cigány lakosság kultúráját, és közben megismerkedjen a helyi asszonyokkal, akik közül többel is szerelmi viszonyt kezdett.

Bár a számot még egyik fia is túlzásnak tartja, a többek között John Bernard Shaw és Arábiai Lawrence portréját is megfestő művész egyes becslések szerint 1961-ben, 83 évesen bekövetkező haláláig több mint száz gyermeknek lett a biológiai apja.