A történelem hét híres kutyája
2023. szeptember 19. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Fido, a leghűségesebb
A második világháború egyik leghíresebb kóbor kutyája az olaszországi Fido volt. 1941 novemberében a toszkán Borgo San Lorenzo városában egy téglagyári munkás hazafelé tartott a buszmegállóból, amikor az útszéli árokban meglátott egy sérült kutyát.
Carlo Soriani megsajnálta, hazavitte és meggyógyította az állatot. A Fido (a latin fidus szó hűséget jelent) névre keresztelt ebet feleségével együtt befogadta otthonába.
Felépülése után Fido minden áldott nap követte gazdáját a buszmegállóig, s figyelte, hogyan megy munkába, délután pedig szintén elé ment, amikor a busz hazahozta a téglagyárból.
Két éven át mindez naponta így zajlott. 1943. december 30-án azonban egy igen heves szövetséges bombatalálat érte a kisvárost, a gyár megsemmisült, Soriani is életét vesztette.
Fido soha többé nem látta gazdáját, de 14 éven át (azaz több mint ötezerszer) ment ki a megállóba, remélve, hogy egyszer hazatér.
A média hamar felfigyelt az ebre, aki a hűség mintaképévé vált. Számos magazin írta meg élettörténetét, többek között a Time is.
1957-ben pedig a város polgármestere a gazda özvegyének jelenlétében egy aranyéremmel jutalmazta meg az állatot, sőt még ebben az évben egy szobrot is kapott.
1958. június 9-én lehelte ki a lelkét, éppen akkor, amikor gazdáját várta a megállóban. Halálhírét számos újságban bejelentették.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- New Yorkban is elismerést aratott Gundel Károly étterme tegnap
- Gróf Batthyány Lajosné élete tegnap
- Óriási érdeklődés fókuszában Rippl-Rónai József gyönyörű festménye tegnap
- Időnként a Napkirály szellemével is szóba elegyedett a bajor II. Lajos tegnap
- Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal tegnap
- Csütörtöktől láthatjuk a mozikban a Semmelweis című filmet tegnap
- Egy új világot nyitott meg Enrico Fermi az első atommáglyával tegnap
- Soha nem tudott elszakadni a labdarúgástól a legendás Bozsik József tegnap