A pénzpiac tisztaságát erősítette a zálogházak elterjedése
2023. augusztus 14. 12:20 Múlt-kor
Az európai gazdaság szereplői, még az uralkodók és más, alsóbb szintű kormányzatok is szinte kivétel nélkül rá voltak szorulva az időnkénti kölcsönökre. Bár a középkor során mind a központi hatalom, mind a keresztény egyház, mind a nép rosszallóan tekintett az uzsorásokra, az igazán szorult helyzetben lévők nem válogathattak, kitől vesznek fel kölcsönt. Ezen a szokáson kívántak változtatni azok a kora újkori intézmények, amelyek jogosan tekinthetők az idén 250. születésnapját ünneplő BÁV szellemi elődeinek.
Korábban
A mind nyomasztóbbá váló társadalmi probléma megoldására tett kísérletként született meg 1462-ben a ferences rend kezdeményezésére a középkori Európa első valódi, sikeres zálogháza Perugia városában, ami a mons pietatis (monte di pietà, a kegyesség hegye) nevet kapta.
Az itáliai vállalkozás mintájára más intézmények is alapultak Európában. Ezek közé tartoztak például a Németalföldön nyíló bank van leningek, amelyek bár nevükben kezdettől bankok voltak, valójában zálogházként működtek, csakúgy, mint itáliai társaik.

Hasonló intézményként indult 1614-ben az amszterdami Stadsbank van Lening is, amely máig egy nonprofit, záloghiteleket nyújtó bankként működik Hollandiában. A Habsburg uralom alatt álló Spanyolországban és a Spanyol Németalföldön szintén az 1600-as években jelentek meg a lombard pénzváltók versenytársaiként a kegyes alapokon működő zálogházak. Míg előbbiek akár 43%-os kamatot is elkértek, a monték helyi megfelelői eleinte 15, később azonban mindössze 5% kamattal dolgoztak.
Nagy-Britanniában a kontinenshez hasonló módon alakultak ki a korai zálogintézmények, ám a kora újkor során több jelentősebb változás is bekövetkezett a kölcsönügyeletekkel kapcsolatosan. 1603-ban VII. Henrik az ún. zálogosok elleni rendelettel nehezítette meg a kevésbé becsületes zálogosok dolgát: azokat, akik lopott értékeket is hajlandóak voltak átvenni, a tárgyak értékének kétszeresére büntették a hatóságok. E rendelkezés egészen 1872-ig érvényben maradt.
I. Károly (1625–1649) idején törvényben rögzítésre került, hogy a zálogosok „nem megbízható személyek”. E lépés a fellelhető források (köztük végül életbe nem lépett törvénytervezetek) alapján annak előkészítésére szolgált, hogy az uralkodót „felépítsék”, mint kizárólagos, monopolhelyzetű zálogost egy, az európai kontinensen elterjedt állami és egyházi fenntartású zálogház-hálózatok mintájára.
Míg Európa többi részén gyorsan elterjedtek az egyházi és állami fenntartású zálogházak, Közép- és Kelet-Európába azonban csak lassan érkezett meg ez az intézmény. A Habsburg Birodalomban I. Lipót tette meg az első, még bizonytalan lépéseket 1692-ben, amikor felállított egy, az uzsorások tevékenységének visszaszorítását célzó bizottságot.
Ennek javaslata tartalmazta azt is, hogy egy központi, ellenőrzött működésű zálogház jövedelme a szegények megsegítését is szolgálhatja, két legyet ütve ezzel egy csapásra. Ezt végül 1707-ben alapította meg I. József császár, és nyolcvan évvel később költözött mai helyére, az Ágoston-rendi kanonokok egykori Dorottya-kolostorába, amelyről máig ismert nevét, a Dorotheumot kapta.
Amikor a bécsi Dorotheum mintájára 1773. augusztus 23-án Pozsonyban létrejött a mai BÁV jogelődje, az Első Magyar Királyi Zálogház, az uzsorakölcsönzés visszaszorításának feladatát is vállalta. A legrégebbi magyar zálogház tehát a feketegazdasággal szembenálló hivatásának immáron 250 éve tesz töretlenül eleget.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe 19:05
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget 18:02
- A magyar mérnök, aki tegeződött Henry Forddal: Galamb József 16:05
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán 14:20
- Több turista léphet be naponta Machu Picchu romvárosába januártól 12:21
- 1901-ből köszönti az utókort az eleki templom kupolájában talált időkapszulához írt levél 11:19
- A későn beköszöntő tél sem állíthatta meg a korcsolyázás szerelmeseit a Városligetben 08:20
- Egy lesújtó kritika nyomán nevezte el művészeti irányzatát Renoir tegnap