A tervezett precíz kivégzés helyett kaotikus vérfürdővel ért véget a cári család élete
2022. július 18. 15:52 Múlt-kor
Korábban
Itt az idő
Jakov Jurovszkij, a cár börtöneként szolgáló épület, az Ipatyev-ház mindössze két hete kinevezett parancsnoka 1918. július 17-én hajnali fél kettőkor bekopogott az udvari orvos, Jevgenyij Botkin szobájának ajtaján és hangosan ezt mondta: „A városban zavargások törtek ki. Mindenkit egy biztonságosabb helyre viszünk.”
Az orvos felébresztette a cári családot és szólt, hogy öltözzenek fel. A foglalkozását tekintve órásmester Jurovszkij, aki tapasztalatlan volt a kivégzések terén, úgy vélte, alaposan előkészítette és jól átgondolta az akciót.
Mivel a kivégzésnek titokban kellett lezajlania, a ház pincéje tűnt a legalkalmasabb helyszínnek ehhez. A kertet semmiképp nem használhatták, hiszen akkor a lakosok láthatták volna a borzalmakat.
A jekatyerinburgi Ipatyev-ház, a borzalmak helyszíne
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
„A likvidálásnak gyorsnak és hatékonynak kell lennie” – hangsúlyozta az eligazításkor a kivégzőosztagnak, amelynek minden tagjához egy-egy áldozatot rendelt. Így a 11 fogolyra épp 11 hóhér jutott. Az osztag vezetője egy sor revolvert és pisztolyt pakolt ki egy asztalra: Mausert, Browningot, orosz Nagantot, és egy pár Smith & Wessont.
A cári családból, illetve a hű szolgáikból senkin sem látszódott aggodalom, amikor hajnali negyed háromkor lementek a lépcsőkön. A cár ment legelöl, karjában Alekszejjel. Jurovszkij a pincébe kalauzolta a kis csapatot, a többiek engedelmesen követték.
A parancsnok kinyitotta az ajtót az alagsori folyosó végén, amely egy boltozatos, 7×8 méteres helyiségbe vezetett. Alekszandra cárné körülnézett, amikor belépett a teljesen üres szobába.
„Miért nincsenek itt székek? Hát már leülni is tilos?” – fakadt ki dühösen. Erre Jurovszkij hozatott két széket, hogy a cárné és a beteges kisfiú leülhessenek.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap