A szerzetes kalóztól a bosszúálló fríz óriásig: öt legendás törvényen kívüli hős a középkorból
2021. január 18. 18:13 Múlt-kor
Korábban
Az álcázás mestere (vagy mégsem?): Thomas Dun
A 18. századi írásokban fennmaradt egy 11-12. századi angol útonálló, Thomas Dun neve. Dun e források szerint két évtizeden át rabolt és gyilkolt, előbb Bedfordshire-ben, majd Yorkshire-ben. Módszere eleinte az volt, hogy nyomorgó, mozgáskorlátozott koldusnak álcázta magát, majd amikor egy utazó segíteni próbált volna rajta, megölte és elvette értékeit.
Később rajtaütéseket hajtott végre az erdők mélyéről lecsapva, zsoldoscsapata élén. Vesztét az okozta, hogy egy alkalommal egy faluban felismerték a helyiek, és nem sikerült elmenekülnie. Elfogták és tárgyalás nélkül halálra ítélték. Az utolsó pillanatig küzdött hóhéraival is, de nem menekülhetett.
Meg kell azonban jegyezni, hogy ebből a korból nem ismert Thomas Dun nevű angol útonálló – és semmilyen más korból sem. A 18. századi szórakoztató irodalom ugyanis – úgy tűnik – csupán egy kitalált alakhoz kölcsönözte egy valódi személy nevét: Thomas Dun a valóságban egy skót kalóz volt a 14. században, aki Robert Bruce mellett harcolt II. Eduárd és az angolok ellen – hajóin csapatokat szállított Skócia és Írország között, de vélhetően sosem járt Angliában, vagy csupán kikötővárosokban portyázott. Életéről ennél több részlet sajnos nem ismert.
Nem nehéz megtalálni a párhuzamokat a 18. századi Thomas Dun-ábrázolások és a Robin Hood legendájában előforduló népszerű toposzok között. A banditáival az erdőben bujkáló, igazságot osztó törvényen kívüli bajnok gondolata igen régi, és az átlagember sok vágyának egyfajta kivetülése.
Mivel Thomas Dun ebben a formában nem létezett, talán úgy a legérdemesebb tekinteni erre az alakjára, mint az eddigre klasszikussá érett Robin Hood-figura egy sötétebb, kegyetlenebb változatára, aki ártatlanokat is kirabol, és a gyilkosságtól sem riad vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.