A Szent Korona-tant is magában foglalta a nemesség bibliájaként szolgáló Tripartitum
2017. október 18. 13:03 MTI
503 éve, 1514. október 18-án mutatta be Werbőczy István ítélőmester az országgyűlésben a király megbízásából készített latin nyelvű szokásjogi gyűjteményét, a Hármaskönyvet, a Tripartitumot, amely a 19. századig a magyar jogszolgáltatás alapja maradt.
Korábban
Magyarországon a 15. század végére vált egyre sürgetőbbé az igény egy egységes törvénykönyv megalkotására. Ennek hiányában ugyanis az ország különféle részein más-más törvénykezés, jogszolgáltatás folyt, nemegyszer az Aranybulla rendelkezései vagy a szokásjog alapján. A Dózsa-féle parasztháborút követően, a szigorodó egyedi ítélkezések miatt ugyanazon bűncselekmény megítélése, büntetése más és más lehetett. Mindezen már Zsigmond (uralkodott: 1387-1437) és Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) is próbált segíteni, de a megvalósulásra az egyébként gyengekezű II. Ulászló uralkodása (1490-1516) idején került sor. Ulászló a munkával előbb Horváth Ádám ítélőmestert, majd a nyolcados törvényszéket (az ünnepek nyolcadán összeülő törvényszék) bízta meg, de ezek nem boldogultak a feladattal, így esett a választás Werbőczy István jogtudósra, később királyi ítélőmesterre, majd nádorra.
A Hármaskönyv előszóra (Prologus) és három részre (partes) tagozódik, a részek címekre (titulus) vannak felosztva. Az első rész a nemesi magánjoggal, a második a nemesi perjoggal, a harmadik a városi és jobbágyi joggal foglalkozik, illetve itt találhatók az 1514-es paraszttörvények. Az első rész tartalmazza a nemesek négy fő szabadságáról (személyes szabadság, királyi bíróság alá tartozás, adómentesség és ellenállási jog) rendelkező passzust. Ez a könyv fejti ki a Szent Korona-tant is, azt, hogy a Szent Korona az államhatalom szimbóluma, amelynek tagjai a király, az ország nemesei és szabad városi polgárai (a jobbágyság viszont nem). A nemesek és az uralkodó között kölcsönösségi viszony van, mert a királyt a nemesek választják, a nemeseket pedig a király kreálja.
Werbőczy tízévi megfeszített munka után, 1514. október 18-án, a Dózsa-féle parasztháború leverését követően néhány hónappal összeülő pesti országgyűlésen mutatta be hatalmas munkáját. A latinul íródott, Opus Tripartitum juris consuetudinarii inclyti Regni Hungariae, azaz A nemes Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve címet viselő jogtárat az országgyűlés az 1514:LXIII. törvénycikkben helyeselte, és november 19-én a király is megerősítette, de formálisan soha nem hirdették ki, így törvényerőre sem emelkedett. Ugyanakkor, miután Werbőczy 1517-ben saját költségén kinyomtatta (első magyar fordítása 1565-ben készült el), a három részre szakadt országban az egység szimbóluma lett. A Tripartitum a magyar jog elismert gyűjteménye lett, a corpus jurisban az első helyen szerepelt, 1848-ig használták, sőt egyes rendelkezései 1951-ig érvényben maradtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.