Legendás apák és fiúk

A szamurájok számára a hadviselés is rituális cselekedetek sora volt

2018. október 19. 13:45 Múlt-kor

A szamurájok egy harcos kaszt voltak, amely a 12. századtól emelkedtek egyre fontosabb helyzetbe Japánban. Idővel a császári udvar „erős kezévé” váltak, akik lázadásokat vertek le és a császárt védték. Idővel hatalmuk akkorává vált, hogy átvették az irányítást az ország felett – a szolgálat látszatát fenntartva ők váltak a valódi uralkodókká, majd végül közülük is egyetlen család – a Tokugava-klán – szerezte meg a teljhatalmat, pusztán vallási okokból meghagyva névleges vezetőként a császárt. Azt a kérdést, hogy miként készültek fel a harcra, és hogyan vívták azt, már meglepően nehezebb megválaszolni.

szamurájok

A leghűségesebb harcosok

A császár szolgáit, akik idővel egy katonai fókuszú uralkodó osztállyá váltak, meglehetősen romantikus alakokként ismeri a köztudat. Kevés dolog ismert világuk összetett valóságáról. Mivel csupán maréknyi eredeti szamuráj írás érhető el, a harcosokat többnyire e hadi krónikákon és korai csatáikat leíró epikus meséken keresztül ismerjük. Ilyen például a 14. századi harcosok, Kuszunoki Maszasige és fivére, Maszaszue kettős öngyilkossága, amelyet a Minato-folyónál elszenvedett vereségük után követtek el. Amikor Maszasige megkérdezi testvérét, mi az utolsó kívánsága, Maszaszue azt válaszolja, megfogadta, hogy hétszer születik újjá Go-Daigo császár szolgálatában. Habár lebilincselő történet – és jól jellemzi a szamurájok császár iránti hűségét – keveset árul el a szamuráj hadviselés részleteiről.

A szamurájkor korai szakaszában, a 12-15. században a japán hadviselésre leginkább a mobil lovasíjász egységek voltak jellemzők, és a csaták nagy részét lóháton vívták. A nagy gyalogos alakzatok a kora újkor folyamán jelentek meg, majd a 16. század második felében a lőfegyverek is. Az 1600-as szekigaharai ütközetet követően – amelyet a Tokugava-klán Japán feletti hatalomátvétele kezdetének tart a történetírás – a hadviselést leginkább elvei miatt tanulmányozták. Ez már a béke korszaka volt, időről időre kisebb konfliktusokkal.

Ahhoz, hogy megismerjük részletesebben harceljárásaikat, szükséges beletekinteni a nagy kora újkori ütközetekben alkalmazott taktikákat rögzítő kéziratokba. Az itt következő leírás a kevés hozzáférhető dokumentum alapján készült.

Hadba hívás

A szamurájok általában azon a földön laktak, amelynek urai voltak. Itt ápolták családjuk katonai tudományait – a várépítés, lövészet, lovaglás, valamint a csillagászat és asztrológia egyfajta keveréke is ide tartozott –, amíg hadba nem szólították őket. Az ilyen parancs kézhezvételét követően zászlóikat és családi jelképeiket lobogtató szolgák kíséretében kilovagoltak váraikból, magukkal víve saját katonáikat (ahogy az európai nemesek bandériumaikat), lovászaikat és hadi szolgáikat.

A birtok elhagyásának külön szertartása volt, ennek része volt a „kilenc pohár ceremóniája”, amelynek során különféle ételeket fogyasztottak, mint például az ucsivabinak nevezett tengeri fülfélét. Szójátékokkal kívántak maguknak győzelmet és az ellenségnek vereséget. Miközben a harcosok elhagyták a várat, nem lehettek nők a látóterükben – a japán kultúrában a nők jin energiával bírnak, míg a férfiaknak a harchoz a férfias jangra volt szüksége. Ezért alakult ki az a szokás is, hogy a katonák mindig bal lábukkal lépnek először, mivel a bal oldal jelképezi a jangot. A kapukon rituálisan kántálva léptek át.

Páncélzat és felszerelés

A szamurájok páncélja összhangban kellett, hogy legyen a taoizmus öt elemével: a fával, a tűzzel, a földdel, a fémmel és a vízzel. A sisak típusa, a fűzők és a lemezek színe, a bambusz zászlórúd, és még a szamuráj lovának színe is a „teremtő körforgással” kellett, hogy egybevágjon, szemben a pusztításéval. Egy olyan szín például, amely a vizet jelképezte, nem kerülhet egy tüzet jelképező szín mellé, és így tovább. A szamurájok hite szerint aki megfelelően összhangba hozta ezeket az elemeket, a világegyetem építőköveit hívta maga mellé segítségül, és isteni oltalomban részesült a csatamezőn.

A szamurájok ágyékkötőiktől kezdve ruhájuk minden csomóját elöl kötötték meg, amikor háborúba indultak. A ruhákat így megkötni csak a holttesteken volt szokás – ezzel azt jelezték, felkészültek a túlvilágra való átlépésre. Az igazán buzgó szamuráj még páncélja fűzőit is elvághatta, miután felvette – a fűzőket így többé nem lehetett megkötni. „A halál páncéljával” azt jelezte, nem szándékozik élve visszatérni a csatából. A halálra készülve vittek magukkal a szamurájok egy olyan tegez nyilat is, amelyet nem használtak – legalábbis élve: nyilak a túlvilágra voltak hivatottak elkísérni a harcost.

A szamuráj kesztyűi „a pokol kesztyűi”, lábszárvédőinek térdet takaró részei pedig „a pokol koronája” nevet kapták. Sisakja karimájának kicsi, felhőszerű díszítései az emberek világa és a menny közti határ jelképezték, maga a sisak pedig tetején egy apró lyukkal rendelkezett, amelyen Hacsiman, a harcosokat segítő szellem volt hivatott bemenni. Mindent összevetve a szamurájok páncélja – megfelelően viselve – hitük szerint valódi gyűjtője volt a természetfeletti segítségnek.

A csapatok felkészítése

Az egybegyűlt szamuráj hadsereg útnak indulásához a legalkalmasabb napot a gunbaisának nevezett ezoterikus stratégák állapították meg – heves vita során, melyen mindegyikük saját családja számítási hagyományának helyességét bizonygatta. Miközben a seregen belül a különféle frakciók igyekeztek minél nagyobb hatalmat szerezni maguknak, lefektetésre kerültek a mindenki által betartandó szabályok – mint például a rablás vagy a nemi erőszak tilalma –, megállapították az aranyból vagy földekből álló jutalmakat, a „gyenge” szavakat pedig végig kerülték, kizárólag harcias nyelvezetet használva beszédükben.

A szamurájok az úthoz két oszlopba fejlődtek fel, amelyeknek 12 része volt – elöl mentek a felderítők és a zászlóhordozók, középen mentek a parancsnokok, és a jól védett ellátmányos részleg vonult hátul. A sereg mindig útba ejtett egy Hacsiman-szentélyt, ahol zászlót bontottak, és fogadalmakat kötöttek. Miután a csapatokat megáldották, a sereg továbbvonult saját területéről, a lándzsák és sisakok hordozói pedig uraikhoz közel maradtak, ahogy átléptek az ellenséges vidékre.

2018. ősz: Legendás apák és fiúk
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
A szamurájkor végét jelentő sirojamai csata (1877. szeptember 24.) ábrázolásaGyalog, a naginata nevű szálfegyverrel küzdő szamurájokSzamurájok a 19. században, a császári hatalom restaurációját követőenSzamurájok a 20. század elejénA 17. századi Heieki Jóhó című kézirat részlete, amely egy vár feladásának szabályos módját mutatja be. Az egyik kapun kifelé jönnek a védők, a másikon befelé a győztes ostromlók. A két fekete pont azt a helyet jelöli, ahol a két sereg parancsnoka meghajol egymás előtt.Lovas szamuráj íjjal és nyilakkalA szekigaharai csata (1600. október 21.) ábrázolásaSzamurájok lóháton

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!