A skót nemzeti étel történetét majdnem annyi rejtély övezi, mint a Loch Ness-i szörnyet
2022. február 2. 15:50 Múlt-kor
Korábban
Skóttá válni
Miképpen vált tehát a haggis skóttá, és mit mond ez el a skót identitás kialakulásáról? Érdekes módon először nem a skótok, hanem az angolok azonosították a haggist Skóciával, amire két külön okuk is volt.
Az első a fogyasztási szokások megváltozása: ahogy a mezőgazdasági forradalom nyomán a termelékenység megugrott, és egyre szélesebb körben egyre jobb minőségű táplálék vált elérhetővé, a 17. századi angol étkezés is gyökeresen átalakult. Ennek egyik következménye a belsőségek használatának visszaesése volt. Bár továbbra is fogyasztották, különösen a szegényebb rétegek, többé nem bírtak korábbi fontosságukkal, és így a haggishez hasonló ételek is háttérbe szorultak.
Skóciában viszont pont ellentétes folyamat zajlott: a késői 17. század a gazdasági visszaesés időszaka volt. Hét évnyi éhínséget követően egy átgondolatlan próbálkozás egy karib-tengeri (!) skót kolónia létesítésére pusztító összeomlást idézett elő.
Az 1707-es skót egyesülési törvény után a helyzet javulásnak indult, de a hatást nem mindenki érezte egyformán. Bár a földbirtokosok bevételei jelentős növekedésnek indultak a bekerítések és a modern földművelési technológiák hatására, sok szegényebb bérlő – akiknek bérleti díját mind sűrűbben határozták meg árveréseken – elvesztette otthonát a mezőgazdaság kereskedelmi alapokra helyezése miatt.
Föld és megélhetés híján életkörülményeik gyors hanyatlásnak indultak, ami a haggis népszerűségét is növelte. Mivel hozzávalói mind olcsóak voltak, a legszegényebbek is megengedhették maguknak: így, miközben a haggis a 18. század közepére gyakorlatilag eltűnt Angliából, Skóciában egyre jobban elterjedt.
A másik, még fontosabb ok politikai természetű volt. A 18. század első felében az immár Egyesült Királyságot a jakobita felkelések rázták meg, amelyekben a trónfosztott II. Jakab király leszármazottai próbálták visszaszerezni a koronát; mindhárom jelentősebb felkelés legalább részben Skóciából indult. Bár mindet leverték, a felkelések rossz szájízt és a skótok iránti mélységes neheztelést hagytak maguk után az angolok között.
Az előkelő származású skótokat ugyan szívesen fogadták köreikben, és a skót katonákat is megbecsülték, de a legtöbb skótra – különösen a felföldiekre – leplezetlen megvetéssel tekintettek. Vitriolos újságcikkek és a skótokat istentelen barbárokként ábrázoló karikatúrák jelentek meg. Mivel a táplálkozás és a jellem között szoros összefüggést feltételeztek, kosztjuk szegényességével a skót nép férfiasságán – sőt, emberi mivoltán – gúnyolódtak. A talán legismertebb példa Samuel Johnson híres 1755-ös szótárából származik, ahol a zabot így írta le: „Gabona, amelyet Angliában általában a lovaknak adnak, de Skóciában a népet táplálja.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05