A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
2019. szeptember 3. 18:02 Múlt-kor
A középkor – bármennyire kényelmes tempójúnak és helyhez kötöttnek tűnhet az akkori élet – igen gyakran járt nagy utazásokkal. Egyes emberek egész életükben vándoroltak, mások – különösen a jobbágyok – egyik földesúr birtokáról a másikéra, vagy a városba be, illetve onnan kifelé költöztek időről időre. Az élénk vallási élet közepette igen sokan indultak akár meglehetősen távoli zarándokutakra is. A költözés és a hosszú utak megtétele gyakoribb volt, mint az a forrásokból elsőre kitűnik.
Korábban
Mozgalmas idők
A jobbágyi sorban élő kamaszok egyik legjobb lehetősége volt a későbbi jobb megélhetésre (és a jó házasság kötéséhez szükséges vagyon megteremtésére) a városokba való ideiglenes beköltözés. Ez a városok fennmaradásához is szükséges volt, mivel azok maguktól nem „termelték újra” lakosságukat, a halálozási arány pedig a zsúfoltság miatt magasabb volt, mint vidéken.
A Fekete-erdő bányászainak jogában állt gazdasági, politikai vagy egyéb okból továbbállni más bányákban dolgozni, az angol molnárok pedig rendszeresen találtak egyre jobb megélhetést az ország különböző pontjain.
A köznépen kívül is bevett volt a gyakori költözés: az európai középkor nagy részét végigkísérték a folyamatosan költöző királyi udvarok, de miután az államhatalom fejlődésével az uralkodó és a hivatalok jórészt letelepedtek, a nemesség továbbra is gyakran ingázott birtokai és a székesfőváros között, a trónörökösök pedig gyakorta olyan helyen nőttek fel, amelyet koronázásukat követően többé nem láttak.
Ezt a sürgő-forgó, számos ponton összeérő világot számtalan utazó töltötte meg: hírvivők és futárok, követek, zarándokok, kereskedők, csavargók, prédikátorok, misszionáriusok, diákok, katonák és felfedezők.
Mindez akár romantikus képet is adhatna: az idegen vallású területen harcoló zsoldosokhoz kiutazó lelkipásztorokról, a szegények mekkai zarándoklatát élelemmel és szállással támogató muszlim nemesasszonyokról, és a kontinens minden szegletéből egy király meggyógyítására összesereglő orvosokról egyaránt maradtak fenn leírások. A romantikába egyetlen tényező rondít bele: a középkorban a szárazföldön utazni valóságos kínszenvedés volt.
A vízi utazás néhol rendelkezésre állt, és sokan ezt részesítették előnyben – különösen, ha nagy mennyiségű árut kellett mozgatni. A hajózás azonban saját kockázatait és költségeit is vonzotta maga után, továbbá kizárólag hajózható vizekre korlátozódott, amelyből a középkori Európában jóval kevesebb volt, mint napjainkban. A legtöbb utazás a középkori utakon zajlott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap