A pápa sem tudott békét teremteni Imre király és lázadó öccse, II. András között
2020. november 30. 14:55 Németh Máté
Korábban
Dacolva a pápával - fegyverszünet a fivérek között
Andrást nem ijesztette meg III. Ince levele, továbbra is szuverén uralkodóként irányította hercegségét - pénzt veretett, kiváltságokat adományozott, egyházi ügyekben intézkedett -, sőt újabb területekkel egészítette ki azt. A hatalmában megerősödött uralkodó el is kezdett szervezkedni bátyjával szemben, aki - mikor értesült erről - nem maradt passzivitásban, és maga is komoly előkészületeket tett az esetlegesen kirobbanó harc megnyeréséért.
Kettejük küzdelme mindenekelőtt az egyházi réteg támogatásának megszerzéséről szólt. A pápa ugyan továbbra is Imrét támogatta - Andrást még kiközösítéssel is fenyegette -, de a magyar püspökök álláspontja már korántsem volt ennyire egyértelmű. András sikeresen a maga oldalára állított és az összeesküvésben felhasznált több olyan főpapot is, akik Imre országrészén működtek.
A fegyveres harc 1199-ben bontakozott ki, a helyszín pedig a Somogy megyei Rád volt. Az idősebb fivér győzelmet ünnepelhetett, testvérét egészen az osztrák határig üldözte, ahol az VI. Lipótnál talált menedéket.
A siker nem részegítette meg a magyar királyt, rövid úton megbocsátott a korábban ellene áskálódó egyházi személyeknek, sőt a pápai közbenjárás következtében öccsével is kibékült, aki 1200-ban már Dalmácia és Horvátország hercegeként adott ki okleveleket.
A következő három évben béke jellemezte a király és a herceg kapcsolatát, a szentföldi hadjáratra ugyan továbbra sem került sor (köszönhetően többek között annak, hogy ekkor a Balkán területén Imre tényezővé vált a szerb, a boszniai és a bolgár belügyekben is), de abban megállapodtak, hogy a fogadalmat együtt fogják teljesíteni, Imre halála esetén pedig András örökölheti a trónt.
Az említett okok miatt ezt el kellett halasztaniuk, de egy keresztes had 1202-ben így is megindult a Szentföldre, amit nyugati katonák vezettek. A magyar király szemében növelhette a hasonló vállalkozással kapcsolatos bizalmatlanságot és bizonytalanságot az, hogy a keresztesek az őket szállító velenceiek anyagi követeléseit teljesítendő kifosztották és elpusztították a magyar kézen lévő Zára városát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap