A nem is annyira vad nyugat – hét kevéssé ismert tény az amerikai telepesek életéről
2017. június 14. 13:41
Korábban
A víz aranyat ért
Az észak-amerikai pusztaság teljesen ismeretlen terep volt a nyugat felé nyomuló telepesek számára, akik így napról napra kénytelenek voltak a túlélésükért harcolni a környezeti viszonyokkal szemben. A legveszélyesebb ellenfél pedig az ivóvízhiány okozta folyamatos szomj volt. Élelmes vállalkozók ezért hatalmas tartályokból árulták a vizet, amelynek könyörtelenül meg is kérték az árát: Az ember szerencsésnek mondhatta magát, ha egy pohár vízért csak 1 dollárt kellett kifizetnie, hiszen bizonyos vidékeken 5, sőt, akár 100 dollárt is elkérhettek a vízárusok. És, hogy mit is jelentett a korban egy ilyen összeg, azt talán jól mutatja, hogy ezzel párhuzamosan 1 kg hús ára mindössze 2 cent volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap