A nap, amikor négy évtizedre megszűnt a jezsuita rend
2017. szeptember 21. 15:03 MTI
244 éve, 1773. szeptember 21-én Mária Terézia kihirdette a jezsuita rend feloszlatását elrendelő július 21-i pápai bullát. A 18. században ekkor már 19 kollégiumban tanítottak a magyar jezsuiták, a rendnek több száz könyve jelent meg, ezek között évente fél tucat magyar nyelven.
Korábban
A hivatalosan "Jézus társasága" nevű szerzetesrendet 1534. augusztus 15-én Párizsban alapította Loyolai Szent Ignác és néhány társa. Rómába felajánlották szolgálataikat III. Pál pápának, aki 1540. szeptember 27-én hivatalosan jóváhagyta az új rend megalapítását. Tevékenységüket - amelynek a súlypontja kezdettől fogva az oktatás volt - néhány évtizeden belül kiterjesztették szinte egész Európára. A 17-18. században - elsősorban a felvilágosodás hívei - azzal vádolták a szerzetesrend vezetőit, hogy beleavatkoznak azoknak az államoknak a politikájába, ahol éppen működnek.
Portugáliában, nem sokkal később Franciaországban és Spanyolországban is betiltották tevékenységüket, majd 1773-ban XIV. Kelemen pápa francia nyomásra feloszlatta a társaságot. Ugyanabban az évben szeptember 21-én Magyarországon is megszűnt a rend, miután Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő kihirdette az erről szóló pápai bullát. A jezsuita rendet 1814. augusztus 7-én VII. Piusz pápa állította vissza.
Az első két magyar jezsuita, Hernád Péter és Szabó István az 1550-ben alapított bécsi jezsuita kollégium diákja volt. A 17. század legismertebb jezsuitája Pázmány Péter esztergomi érsek, aki megalapította a nagyszombati egyetemet. A 18. században már 19 kollégiumban tanítottak a magyar jezsuiták, a rendnek több száz könyve jelent meg, ezek között évente fél tucat magyar nyelven. Az évszázad végére 935 jezsuita dolgozott az országban 50 különböző helyen, és számuk gyorsan gyarapodott.
A magyar jezsuita rendtartomány 1909-ben lett független provinciává, korábban egyetlen jezsuita rendtartomány működött az egész Osztrák-Magyar Monarchia területén. 1945-ben 400 tagja volt, akik kilenc templomban, két gimnáziumban (Kalocsán és Pécsett) és egy lelkigyakorlatos házban működtek. Ezekhez járultak még a rendi ifjúság képzésére rendelt intézmények, a budai noviciátus (Manréza) és a szegedi filozófiai és teológiai főiskolák, s akkoriban nyolc folyóiratot adtak ki a magyar jezsuiták. 1950-ben betiltották a szerzetesrendek működését, elvették házaikat, államosították intézményeiket és eltiltották őket minden apostoli munkától.
Rendszerváltás után újraindították a szerzetesi közösségi életet. Ma a rendtartomány 2010-es katalógusa szerint Magyarországon a provinciának összesen 93 tagja van.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.