7 végzetes pillanat

A „Molotov-kenyérkosárra” adott finn válaszként jött létre a Molotov-koktél

2018. június 19. 12:39 Múlt-kor

Az alulfinanszírozott és reménytelen számbéli hátrányban lévő finn erők többféle rögtönzött fegyver bevetéséhez folyamodtak a Szovjetunió ellen vívott, úgynevezett „téli háború” folyamán. Ezek közül a leghíresebb az egy, a szovjet külügyminisztertől származó arcpirító mondat kapcsán „Molotov-koktélnak” nevezett eszköz volt.

Molotov-koktélok
Molotov-koktél a Téli Háború finn katonájánál (b) és a keleti front SS-katonájánál (j)

Több mint 100 éven keresztül 1809-től 1917-ig Finnország az Orosz Birodalom része volt, előtte pedig 700 éven keresztül Svédországé. Nem meglepő tehát, hogy amikor 1939-ben a Szovjetunió területi követelésekkel állt elő, a finnek országuk egy kis részét sem voltak hajlandóak harc nélkül feladni.

Joszif Sztálin tisztában volt a Harmadik Birodalom jelentette növekvő fenyegetéssel, és elhatározta, hogy a Szovjetunió nyugati határa mentén minél több területet kebelez be, hogy német támadás esetén ütközőzónaként, illetve időnyerésre szolgáljon. Ez lett Lengyelország keleti felének sorsa 1939 szeptemberében, valamint a Romániához tartozó Besszarábiáé és a független balti államoké (Észtország, Lettország és Litvánia) 1940 nyarán. A finn-szovjet viszony ráadásul már az 1917-es függetlenedés után közvetlenül elmérgesedett.

A szovjetek a kommunista oldalt támogatták Finnországban az ottani 1918-as polgárháború során, majd a finnek által lakott Kelet-Karélia sikertelen 1921-1922-es fegyveres függetlenedési kísérletét Finnország önkéntesekkel támogatta. A Szovjetunió 1938-ban kezdett el puhatolózni azzal kapcsolatban, hogy Finnország területeket, illetve szigeteket adjon át vagy legalább bérbe Leningrád térségében, mivel a városhoz igen közel húzódott a finn határ. A szovjet tárgyalók továbbá bejelentették, hogy német támadás esetén megelőző jelleggel állásokat foglalnának el Finnországban annak mihamarabbi visszaverése érdekében.

Finnország kitartott semlegessége mellett, és közölte, hogy bármilyen fegyveres behatolásra ellenállással válaszolna. A finn vezetés ekkor még bízott abban, hogy egy szovjet támadással szemben német segítségre számíthat. Amikor azonban 1939 augusztusában Németország és a Szovjetunió között létrejött a megnemtámadási szerződés (a híres Molotov-Ribbentrop paktum), nyilvánvalóvá vált, hogy Finnország végső soron védtelen a szovjet agresszióval szemben.

Sokan ismerhetik azt a propagandafogást, amellyel a németek megindították Lengyelország invázióját: lengyel „kommandósoknak” öltözött SS-katonák „megtámadtak” egy német rádióállomást a határnál fekvő Gleiwitznél. Kevesebben tudnak arról, hogy Finnország szovjet inváziója hasonló módon kezdődött. A Vörös Hadsereg 1939. november 26-án hét aknagránátot lőtt ki egy, a határ szovjet oldalán lévő falunál, Mainilánál lévő határőrállomásra, majd a támadást a finnekre fogták.

A szovjet támadás november 30-án kezdődött, csaknem félmillió ember bevetésével. Helsinkit súlyos bombázásnak vetették alá, rengeteg kárt és súlyos emberveszteségeket okozva. A Szovjetuniót világszerte elítélték – a Népszövetségben is – a felesleges civil áldozatok miatt. Amikor kérdőre vonták a támadások felől, Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter kijelentette, hogy bármiféle bombázásról szóló hír hazugság és a finnek által terjesztett propaganda, a valóságban pedig a szovjet repülők élelmiszercsomagokat és más humanitárius segélyt dobnak le. Ennek nyomán a finnek elkezdték „Molotov-kenyérkosaraknak” nevezni a lehulló bombákat. Az ország haditechnikára fordítható anyagi erőforrásai nem voltak mindenre elegendőek, így a finn fegyveres erőknél rengeteg rögtönzött megoldás született a szovjet támadást követően. Ezek egyike volt az égő kanóccal ellátott benzines palack, amelyet hamar elkereszteltek Molotov-koktélnak, a „kenyérkosarakra” való válaszul.

A zavargások, gerillaharcosok és a szegény országok fegyveres erőinek azóta is nélkülözhetetlen kelléke igen könnyen elkészíthető. Egy robusztus üveget megtöltenek kerozinnal, benzinnel vagy bármilyen robbanásveszélyes folyadékkal, nyílásába pedig gyúlékony rongyot helyeznek. Egy kevés petróleumzselé vagy glicerinszappan hozzáadásával a gyúlékony elegy még jobban ragad a ruhákra, bőrre, fémre és fára.

A finnek igen kevés páncéltörő fegyverrel rendelkeztek, miközben ellenségük harckocsik tengerét zúdította rájuk. A Molotov-koktélok gyártása így nagyüzemi szinten is megkezdődött, ládákban szállították őket a frontra a hozzájuk való gyufakötegekkel egyetemben. A határ menti első harcok során több mint 80 szovjet harckocsit semmisítettek meg a rögtönzött fegyverekkel, amelyek a motorban és az üzemanyag-vezetékekben okoztak tüzet, továbbá az égő folyadék a páncélzat apró nyílásain át befolyva a személyzetre is veszélyt jelentett.

A „téli háború” néven ismertté vált konfliktus 1939. november 30-ától 1940. március 13-áig tartott. Habár a finnek elszántan harcoltak, és saját veszteségeik többszörösét mérték a szovjetekre, a Vörös Hadsereg által bevetett erők puszta száma, tetézve repülőgépeik és harckocsijaik masszív számbéli fölényével (körülbelül 30 finn tankkal szemben a szovjetek mintegy 2000-rel rendelkeztek) azt jelentette, nem tarthatnak ki sokáig.

Ugyan sikerült egyre visszább szorítani fővárosuk felé a finn csapatokat, de a szovjetek leálltak a támadással. Sztálin ultimátumot adott – ha a finnek felhagynak a harccal, a szovjet erők nem nyomulnak tovább előre. Ebben szerepet játszott az is, hogy Sztálin számára nyilvánvalóvá vált, hogy túlbecsülte hadereje felkészültségét. Az 1936 és 1937 között végzett „tisztogatások” azzal az eredménnyel jártak, hogy a szovjet tisztek féltek felelősséget vállalni, és tapasztalatlanok is voltak, mivel bebörtönzött, illetve kivégzett korábbi feletteseik helyébe léptek. Az elégtelen téli felszerelés mellett ez volt a súlyos szovjet veszteségek fő oka.

Sztálin azt is gondolta, Hitler hamarosan megtámadja (valójában kevesebb ideje is volt addig, mint amire számított), és nem akarta, hogy a finnországi harcok lekössék erőit. Március végén így Finnország jelentős területeket adott át keleti országrészéből a Szovjetuniónak, több balti-tengeri kikötővel és erődítménnyel együtt.

1941 júniusában Finnország csatlakozott a Szovjetunió német inváziójához, ezt a finn történetírásban „folytatólagos háború” néven ismerik, és a „téli háború” folytatásának tekintik. Fontos megjegyezni, hogy a finnek e hadműveletek során nem voltak hajlandóak túlmenni az 1940-ben elveszített területeken – a német győzelemben sem bíztak százszázalékosan. 1944-ben végül átálltak a szovjetekhez, és a „lappföldi háború” néven ismert konfliktusban kiűzték a német csapatokat Finnországból – vélhetően ez mentette meg Finnországot a totális szovjet inváziótól.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
A Finnországra dobott Molotov-kenyérkosarak egyike, egy kazettásbombaA finn haderő több rögtönzött megoldáshoz is folyamodott a háború során, például a képen látható, robbanóanyagok (vagy akár Molotov-koktélok) célba juttatására szolgáló eszközhözFinn csapatok vontatnak egy harcképtelenné tett szovjet OT-130-as lángszórós harckocsit a téli háború soránSztálin és Molotov 1932-ben
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!