A téli háború emblematikus jelenete, a kolbászháború, amely az éhes szovjetek lemészárlásába torkollt

2017. december 6. 17:26

Amikor 1939 őszén a Vörös Hadsereg lerohanta Finnországot, mindenki arra számított, hogy a szovjetek néhány hét alatt sikert aratnak. A téli háború végül egy hónapokig elhúzódó konfliktussá vált, amelyben az éhes és a téli körülményekre felkészületlen szovjet katonák hatalmas veszteségeket szenvedtek. A harcok egyik szimbolikus eseménye volt a kolbászháború néven elhíresült éjszaka is.

Korábban

1939 őszén Európa és a világ javarészt Lengyelország felé tekintett aggodalommal, ahol első alkalommal lendült mozgásba a náci Németország hadigépezete. A második világháború nyitóakkordjaival párhuzamosan azonban egy másik konfliktus is kialakult a kontinensen, amikor 1939. november 30-án mintegy fél millió szovjet katona tankokkal és gépfegyverekkel felszerelve megindult Finnország felé.

A történetírásban általában csak téli háborúként emlegetett konfliktus célja a szovjetek részéről az volt, hogy az Oroszországtól 1917-ben függetlenné vált Finnországot ismét saját befolyási övezetükké tegyék. Az erőviszonyok alapján (a szovjetek közel háromszoros túlerőben voltak és elsöprő technikai fölénnyel bírtak) a nemzetközi közvélemény – és minden bizonnyal Sztálin is – arra számított, hogy az északi ország megszállása legfeljebb néhány hetet fog igénybe venni.

A szívós finn ellenállás azonban hónapokig kitartott és óriási vérveszteségeket okozott a megszállóknak. Bár 1940 márciusában aláírt moszkvai békében a finnek végül kénytelenek voltak elismerni vereségüket, az ország megtarthatta függetlenségét és „csak” egyes határmenti területeit kellett átadnia a Szovjetuniónak.

A szovjet hadigépezet kudarca több okra vezethető vissza. Nagy szerepet játszott a hadvezetés alkalmatlansága, lévén Sztálin az előző években óriási tisztogatást végzett a Vörös Hadsereg soraiban annak érdekében, hogy saját hatalmát megszilárdítsa. Bár politikai célját egyértelműen elérte a tisztogatás, a tiszti kar feltöltése során a korábbinál sokkal tapasztalatlanabb emberek kerültek pozíciókba.

A másik fő probléma a villámháborúra alkalmatlan környezeti viszonyok voltak. A kemény finn tél teljesen felkészületlenül érte a szovjeteket. A katonák – akiknek többsége melegebb éghajlatú orosz területekről érkezett – semmiféle speciális kiképzést nem kaptak a hóval borított tájon zajló hadműveleteket illetően és az ilyen körülmények között létfontosságú felszerelésnek és ellátmánynak is jócskán híján voltak.

Így bár az első napokban hatalmas pánikot váltottak ki a Finnország ellen indított légi támadások, az éhes és fázó szovjet katonákat a jól táplált és a jeges környezetben magukat abszolút otthon érző finnek egyre több helyen tudták feltartóztatni.

A téli háború történetében emblematikussá vált december 10-ének éjszakája, amelynek eseményei tökéletesen illusztrálták a két szembenálló fél helyzetét. A kolbászháború néven is elhíresült eset egy orosz hadosztály meglepetésszerű támadásával indult, a Finnország keleti részén fekvő Illomantsi városának környékén. A hatalmas túlerőben lévő szovjeteknek gyerekjátéknak ígérkezett a front áttörése és a finnek rövidesen vissza is vonultak állásaikból, hátrahagyva szinte mindent: sátraikat, ellátmányukat – és az éppen készülő kolbászpörköltöt is.

A finn táborba érő szovjet katonák számára a friss, meleg étel illata már túl soknak bizonyult. Felhagytak az előrenyomulással és a kondér köré gyűltek, hogy a további harc helyett inkább megtömjék a hasukat. Időközben a finnek rendezték soraikat és erősítést is kaptak a szovjet támadásról értesülő más hadosztályoktól.

A szuronyokkal felszerelt finnek ekkor óvatosan bekerítették a teljesen szervezetlenné váló, lakomázó szovjet hadosztályt, majd hirtelen megindították ellenük a rohamot. A kolbászháború alig néhány pillanatig tartott és a téli háború egyik legvéresebb mészárlása kerekedett belőle. A vérfürdőből alig néhány szovjet katona tudott megmenekülni.

Az eset ugyan semmit nem változtatott a téli háború lassan, de elkerülhetetlenül közeledő végkimenetelén, de a Vörös Hadsereg inkompetenciájának híre immár megállíthatatlanul terjedt szerte a világban. Európa másik oldalán pedig Németország teljhatalmú diktátora, Adolf Hitler sasszemekkel figyelte a finn-orosz háború fejleményeit és egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy ha a kis finn hadsereg ekkora gondokat képes okozni, akkor a Vörös Hadsereg képtelen lenne ellenállni a Wermacht támadásának. A sors fintora, hogy a téli háború igazi tanulságát neki sem sikerült levonnia: 1941-ben a németek épp úgy a téli körülményekre felkészületlenül indultak Oroszország meghódítására, mint ahogy Sztálin küldte saját csapatait Finnország ellen.