A modern kémia hajnaláig az alkimisták sok feltételezését tudományosnak tartották
2022. március 23. 14:26 Múlt-kor
Orvos a kémcsőből
Több tényező is szerepet játszott abban, hogy a középkori olvasó elit körében az alkímia népszerűvé válhatott. Az arab hódítások visszaszorulása és a keresztes hadjáratok révén a középkori világ számos ókori szerzőt ismerhetett meg, akik foglalkoztak alkímiával.
A másik indok a fekete halál megjelenése Európában 1347-ben. Miután az alkalmazott orvosi eljárások szinte mindegyike hatástalannak bizonyult a pestissel szemben, elindult a hatékonyabb gyógymódok keresése.
Az alkimisták a fentebb említett négy őselem mellett feltételezték, hogy létezik egy ötödik, tökéletes és romolhatatlan elem is. Ebből az elemből készülhetett a mennyország is, hiszen az egy Isten által teremtett tökéletes hely volt, amelynek az alkotórészei nem lehettek tökéletlen és romlandó anyagok.
Ez az ötödik elem a világ alkotórésze is volt a teremtés óta, csak a bűnbeesés „szorította háttérbe” a többi elemmel szemben. Ezért, vélekedtek egyes alkimisták, ha megtalálják a módját, hogy miként nyerjék ki ezt az ötödik elemet a földi anyagokból, akkor az hozzájárulhat a hosszabb élethez és egyéb alkímiai kutatásokhoz szükséges anyagok előállításához.
Éppen ezért az alkimisták egyik fő foglalatosságává a desztillálás vált. Különböző növényeket, ecetet, fémeket és más anyagokat desztilláltak folyadékká, hogy minél nagyobb arányban felleljék az említett ötödik elemet.
Az alkimisták különböző elixírek előállításában is jeleskedtek, amelyekről azt gondolták, hogy azok elfogyasztásával úgy változtatják meg a testben található nedveket, hogy védetté váljanak bizonyos betegségekkel szemben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap