A mobiltelefonok történetét feldolgozó kiállítás nyílt Szegeden
2019. április 16. 14:32 MTI
A táskaméretűtől a miniatűrig több mint négyszázféle mobiltelefont ismerhetnek meg az érdeklődők a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában hétfőn GSM – Generációk saját mobiljai címmel megnyílt időszaki kiállításon.
Korábban
Beck György, a rendező Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöke megnyitójában emlékeztetett rá, idén március végén volt 25 éves a magyarországi GSM mobilszolgáltatás. Az évek során a hálózatok és a készülékek újabb generációit fejlesztették ki, a telefonok pedig egyre kisebb méretűek és nagyobb tudásúak lettek. A kezdetben passzív hangtovábbításra használható telefonok mára a szórakoztató- és tartalomipar egyik legfontosabb közvetítőjévé váltak – tudatta a szakember. Képes Gábor, a kiállítás rendezője elmondta, hogy a szeptemberig látható időszaki kiállítás anyagát négy budapesti és egy szegedi magángyűjtő több ezer készülékéből válogatták össze.
A tárlaton bemutatott legrégebbi készülék egy 1977-ben készült Motorola személyhívó, de számos más különlegesség is látható a vitrinekben. Bemutatnak egy olyan, táskányi méretű, analóg Motorola MCR 4800XL típusú – még NMT rendszerű – készüléket, amilyennel az első magyarországi mobilhívást indította Bod Péter Ákos akkori ipari és kereskedelmi miniszter, 1990. október 15-én. Emellett szerepel a kiállításon az amerikai cég trikolór díszítésű M3588-as típusú készüléke, az első magyarországi gyártású GSM 900/1800 telefon.
Igazi ritkaságnak számít a Nokia 2110i Olimpifon márkájú készüléke, amely az 1996-os atlantai olimpiára jelent meg, és csupán kétezer darab készült belőle. A finn gyártóhoz kötődik a tárlat egyetlen nem távközléshez kapcsolódó darabja is, egy 1978-ban készült gumicsizma, amely a cég legendás terméke volt, még a mobiltelefonok előtti időkből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap