A magyarok őstörténetét kutató uráli expedíciónak már vannak eredményei
2016. augusztus 22. 10:57 MTI, Múlt-kor
A magyarok őstörténetét kutató 4. orosz-magyar uráli expedíciónak már vannak eredményei - mondta Mende Balázs antropológus az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában. A szakember kifejtette: az első eredmények alátámasztják a korábbi kutatások megállapításait, miszerint a 10. században a Kárpát-medencébe beköltöző népesség sokgyökerű volt.
Korábban
Elmondása szerint a biológiai maradványokból sokszor nem lehet a megfelelő vizsgálatokat elvégezni, vagyis nem deríthető ki egyértelműen, hogy az illető beletartozott-e abba az embertípusba, amely a 10. században élt a Kárpát-medencében, ezért az antropológusok is inkább a régészeti leletekre hagyatkoznak. Hozzátette: ugyanakkor most már lehetőség van mintavételre, és laboratóriumi körülmények között fel tudják tárni a csontokban lévő DNS-állományt.
Türk Attila régész, az expedíció vezetője arról beszélt, hogy először 2013-ban szerveztek közös orosz-magyar régészeti kutatást, az expedíciók célja még jobban megismerni a magyarok honfoglalás kori történelmét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap