A magyar király, aki nagy gyertyákat csöpögtetett az emberek alfelébe

Könyves Kálmánt a magyar történetírás a legnagyobb Árpád-házi uralkodóink egyikeként tartja számon. Törvényei, egyházi reformjai, valamint Horvátország meghódítása a tartós eredményei közé sorolhatók. Bár életét beárnyékolta az Álmos herceggel folytatott állandó küzdelem, mégis úgy örökíthette át a trónját II. Istvánra (1116–1131), hogy az tulajdonképpen minden oldalról biztosítva volt.

Ha Kálmánt a legtehetségesebb magyar uralkodók egyikének tekintjük, akkor II. István ennek a sornak a másik végén kullog. Számos vereséget szenvedett, többek között a csehektől, a velenceiektől, majd a kezdeti sikerek után megrázó kudarcot vallott az 1127–1129-es magyar–bizánci háborúban is. Ez a küzdelem vélhetően azért tört ki, mert a bizánci császár, II. Ióannész (1118–1143) befogadta a száműzetésben élő Álmos herceget. Bár Álmos herceg 1127-ben elhunyt, ez nem jelentette azt, hogy István trónját többé senki nem fenyegette.

A II. Istvánról szóló krónikarészleteket olvasva feltűnő, hogy ő az első uralkodó, akinek az életében rendkívül komoly szerepet játszottak a magyar előkelők különböző csoportjai. A külföldi forrásokból gyakran visszaköszönő elem, hogy a királyi hatalomnak – Európa-szerte szokatlan mértékben – engedelmeskednek a magyarok, teljességgel idegen II. István időszakától. Sőt, oroszországi hadjáratán a királyt a főemberei egyszerűen arra kényszerítették, hogy adja fel a vállalkozást, és térjen haza. Hogy uralmának gyengeségei miből fakadtak, pontosan nem tudjuk. Nem kizárt, hogy valamiféle betegségben szenvedett (ezt nemcsak a magyar krónikák, hanem Ióannész Kinnamosz bizánci történetíró is megemlíti), amely ráadásul uralmának vége felé azt is nyilvánvalóvá tette az ország előkelői számára, hogy vér szerinti utódot a királytól nem várhatnak.

A múlt évben elhunyt történész, Makk Ferenc – aki több írásában foglalkozott ezzel a korszakkal – István uralkodásának keménykezűségét emelte ki, a XIV. századi krónikakompozícióban például valóságos válogatás maradt fenn a király kegyetlen rendelkezéseiből. Egy Krisztina nevű úrnőt megégettetett, élő emberekre rakatott lóganéjból tüzet, hogy azon főzessen, és nagy gyertyákat csöpögtetett az emberek alfelébe. (Tegyük hozzá, hogy a bizánci források tudnak arról, hogy egy magyar nő árulta el a bizánciaknak a tervezett magyar hadmozdulatokat, ha az említett Krisztina azonos vele, akkor valamelyest érthetőbb a király ítélete.) A korszakban (mint azt később is látni fogjuk) a kegyetlen leszámolások egyáltalán nem voltak példanélküliek, így valószínűtlen, hogy az a fajta nagy egymásra találás, amit a korábbi történészek, Pauler Gyula, Marczali Henrik vagy Hóman Bálint felvázoltak, megfelel a valóságnak.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. tavaszi számában olvasható.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
• Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
• A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
• Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
• A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
• Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
• Hétvégi várkalauz: Nagykálló
• Hétvégi várkalauz: Szikszó
• Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat