A legmagyarabb Habsburgot, József nádort is fenyegette a bécsi rosszakarók ármánya
2022. július 21. 15:15 Soós István
Korábban
Rémképes krónika
A rendek viselkedése a bécsi udvar egyes köreinek okot adott arra is, hogy rémképeket fessenek a királynak és figyelmeztessék arra: „helyzete válságosra fordulhat” és „árnyékfejedelemmé válhat”. Bizonyítani kívánták a magyarok hűtlenségét.
Ezért, ahogy 1806-ban a titkosrendőrség a franciákkal való összejátszás vádját koholta, most (ahogy 1805-ben is) orosz orientációt szimatoltak. Mindezt többek között a nádor megfigyelésével megbízott konfidens jelentéseire is alapozták.
Mária Ludovika császárné
Leurs ugyanis már 1811 decemberében arról számolt be, hogy a nádor Bécsből visszatérve otthagyja az országgyűlést és Oroszországba fog távozni sógorának, I. Sándor cárnak a véleményét kikérni. 1812 májusában pedig arról tudósított, hogy sokan hisznek az oroszok feletti francia győzelemben, sőt, a nádor már ki is menekítette vagyonát Oroszországból.
I. Napóleon oroszországi veresége után az udvari párt megerősödött, amely az országgyűlés feloszlatása után kísérletet tett a magyar alkotmány megszüntetésére, a nádort pedig önkéntes lemondásra kívánta kényszeríteni. Az utóbbiban azonban hiába reménykedtek. Az udvari ellenfelek erre más eszközhöz nyúltak eltávolítására.
Klemens von Metternich
A nádor, aki gyengéd érzelmeket táplált bátyja harmadik felesége, Mária Ludovika iránt, 1812–1813 során több levélben keserűen panaszkodott Mária Ludovikának az uralkodó törvényellenes rendeletei miatt. Leveleit Metternich utasítására a rendőrség elfogatta, felbontatta. Egyik levelét Metternich a császár elé terjesztette, követelve, hogy I. Ferenc tiltsa meg a nádor és a császárné levelezését.
Később, éppen ezeknek a leveleknek és egy besúgó jelentésének az ismeretében azzal vádolták meg a nádort, hogy titkos szerelmi viszonyt tart fenn a császár- és királynéval. A nádor szerencséjére I. Ferenc nem hitt tanácsosainak és konfidenseinek, ám József nádor állandó megfigyelése ékes példája annak, hogy a besúgói rendszer a legmagasabb szintekre is elért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.