2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A legapróbb vélt vagy valós sértést sem hagyta szó nélkül Isaac Newton

2022. április 7. 15:03 Múlt-kor

Önkéntes száműzetésben

Az egyetemi élet béklyóitól megszabadulva Newton a tudomány számos területének felfedezésébe kezdett bele, az alkímiától (a kémia korai, nem tisztán tudományos előfutára) a csillagászatig.

Feltalált egy tükrözőeszközt, amellyel a Hold és a csillagok közötti távolságot mérte.

Ez az eszköz adta később az ihletet a John Hadley által feltalált kettős visszaverődésű kvadránshoz, avagy oktánshoz, amely a tengeri navigáció fontos eszközévé vált.

Ebben az időszakban írta Newton a modern fizika alapművének tekintett Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (A természetfilozófia matematikai alapjai), amely 1687-ben került kiadásra.

Robert Hooke 1674-ben kiadott An Attempt to Prove the Motion of the Earth from Observations (Kísérlet a Föld mozgásának bebizonyítására megfigyelések alapján) című művében a következő szabályt fektette le: „Minden test, amely egyenes és egyszerű mozgásba lendül, folytatni fogja egyenes vonalban a mozgást, amíg valami hathatós erő el nem téríti.”

Newton több mint egy évtizeddel később kiadott művében terjesztette elő három törvényét a mozgásról, amelyek közül az első („minden inerciarendszerben vizsgált test nyugalomban marad vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test vagy erő hatása meg nem változtatja egy kölcsönhatás során”) igencsak hasonlít Hooke elméletére.

Ez is egy olyan alkalomnak tekinthető, amikor Newton megpróbálta felülmúlni Hooke-ot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Newton üvegprizma segítségével bemutatja, hogy a fehér fény tartalmazza az összes színtIsaac Newton portréjaA földre hulló alma kapcsán a gravitáción elmélkedő Newton ábrázolásaA tudományok és művészetek párbeszéde – allegorikus ábrázolás Ephraim Chambers 1738-ban kiadott Cyclopaediájában. A 18. században a tudományokat és a művészeteket még egymástól elválaszthatatlannak tekintették.Egy 1880 körül készült fametszet, amely a Royal Society ülésén elnöklő Newtont ábrázoljaNewton síremléke Londonban, a westminsteri apátságban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár