A labdajátékok időnként halálos maja elődje
2019. június 4. 17:42 Múlt-kor
Kevésbé ismert a tény, miszerint a labdajátékokat, nem hogy nem Európában játszották először, de még csak nem is a szórakozás volt a tevékenység egyetlen célja. Legkorábban a spanyol konkvisztádorok által meghódított mezoamerikai térségben terjedt a játék, ahol az őslakosok, mint a maja vagy az azték törzsek éltek. Alapvetően a labdajáték nem a közönséget kívánta mulattatni vagy lekötni, hanem az istenekkel való kapcsolatteremtés céljából alkalmazták. Előfordult, hogy a mérkőzések bizarr módon végződtek, ugyanis a játékosokat időnként kivégezték. A témát Christophe Helmke, a Koppenhágai Egyetem professzora járta részletesebben körül.
Korábban
Az indiánok „futballpályája”
A kulturális labdajátékról az archeológusok napjainkban is igyekeznek teljesebb képet adni a közönség számára, egyszerre több forrásból is dolgoznak, hogy a lehető legtöbb és legpontosabb információt nyújtsák az érdeklődők számára. Az ásatások során egy korabeli „sportpályára” bukkantak, amely már magában tárgyi leletként lehetőséget biztosít további vizsgálatok elvégzésére, emellett pedig tanulmányozásra kerültek a különböző kapcsolódó írott források is, mint a gyarmatosítás időszakából fennmaradt dokumentumok. A történelem egyéb segédtudományai is közreműködnek, mint az ikonográfia, ennek keretein belül pedig történeti képi ábrázolások segítik a tudományos munkát.
Jelen korunkban a ma is élő egyéb indián civilizációk körében szintén kedveltek a labdajátékok, ennek ellenére, a tudomány még nem tudja egyértelműen bizonyítani, a mai modern és a gyarmatosítás alatti tevékenységek azonosságát. Népszerűségéhez viszont a források eltérő helyszínére alapozva nem fér kétség, több térséget is behálózott: Arizona, Új-Mexikó, a Karibi-térség, lényegében egész Közép-Amerika és a kontinens déli felének északi része űzte a játékokat.
Helmke professzor szerint a nyelvjárásokhoz hasonlóan a játék módozatai regionálisan is eltérőek lehettek. Magát a sportot egy I-alakú téren játszották, ez alkotta magát a pályát, amelynek anyaga általában vályogból, vagy simára kidolgozott mészkőből állt, így valószínűleg egy-egy esés komoly sérülést hagyott a játékoson. Hasonlóan a mai labdasportokhoz, itt is a kijelölt terület két végében tudtak a résztvevők pontot szerezni az ellenféllel szemben. A pálya mindkét végén volt egy kis emelkedő, amely arra volt hivatott, hogy a „kapun” kívül landoló labdát a játékmezőn belül tartsa.
Helmke kollégáival közösen rekonstruálta a játékot, és arra a következtetésre jutottak, hogy a két kis emelkedő nélkül is lehet játszani, ám abban az esetben a szabályok bonyolultabbak, hiszen ezek határozták meg, hogy a labda a térfélen kívül esik-e. Nagyjából 1500 feltárt pályát ismer a tudomány, ezek méret szempontjából igen sokszínűek. Az egyik egy óriási, 96 méter hosszú, 30 méter széles terep Chichen Itza városában található, a mexikói Yucatán-félszigeten. A standard méretű pályák nagyjából húsz méter hosszúságúak vagy akár ötször rövidebbek egy focipályánál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap