A középkor öt legendás törvényen kívülije
2024. február 23. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Az álcázás mestere (vagy mégsem?): Thomas Dun
A 18. századi írásokban fennmaradt egy 11-12. századi angol útonálló, Thomas Dun neve. Dun e források szerint két évtizeden át rabolt és gyilkolt, előbb Bedfordshire-ben, majd Yorkshire-ben.
Módszere eleinte az volt, hogy nyomorgó, mozgáskorlátozott koldusnak álcázta magát, majd amikor egy utazó segíteni próbált volna rajta, megölte és elvette értékeit.
Később rajtaütéseket hajtott végre az erdők mélyéről lecsapva, zsoldoscsapata élén. Vesztét az okozta, hogy egy alkalommal egy faluban felismerték a helyiek, és nem sikerült elmenekülnie. Elfogták és tárgyalás nélkül halálra ítélték. Az utolsó pillanatig küzdött hóhéraival is, de nem menekülhetett.
Robert Bruce skót király (1274-1329) a bannockburni csatában megöli Henry de Bohlent. Az igazi Thomas Dun vélhetően Robert oldalán harcolt kalózként.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Meg kell azonban jegyezni, hogy ebből a korból nem ismert Thomas Dun nevű angol útonálló – és semmilyen más korból sem. A 18. századi szórakoztató irodalom ugyanis – úgy tűnik – csupán egy kitalált alakhoz kölcsönözte egy valódi személy nevét: Thomas Dun a valóságban egy skót kalóz volt a 14. században, aki Robert Bruce mellett harcolt II. Eduárd és az angolok ellen – hajóin csapatokat szállított Skócia és Írország között, de vélhetően sosem járt Angliában, vagy csupán kikötővárosokban portyázott. Életéről ennél több részlet sajnos nem ismert.
Nem nehéz megtalálni a párhuzamokat a 18. századi Thomas Dun-ábrázolások és a Robin Hood legendájában előforduló népszerű toposzok között.
A banditáival az erdőben bujkáló, igazságot osztó törvényen kívüli bajnok gondolata igen régi, és az átlagember sok vágyának egyfajta kivetülése.
Mivel Thomas Dun ebben a formában nem létezett, talán úgy a legérdemesebb tekinteni erre az alakjára, mint az eddigre klasszikussá érett Robin Hood-figura egy sötétebb, kegyetlenebb változatára, aki ártatlanokat is kirabol, és a gyilkosságtól sem riad vissza.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században](/ih0Ax/label/.cut-640x400/786.jpg)
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap