A kamu vulkánkitöréstől a spagettiszüretig: hét híres áprilisi tréfa
2021. április 1. 10:06 Múlt-kor
Korábban
Nejlonharisnya a tévén
Svédország tévécsatornája, az SVT sem akart nagyon lemaradni a nézők lóvátételének szoros versenyében.
1962. április elsején a műszaki szakértőjét, Kjell Stenssont kapcsolta, aki egy forradalmi újdonságról tájékoztatta a filmeket abban az időben még csupán fekete-fehérben élvező skandináv nézőket.
Elmondta, hogy egy új technológia segítségével házilag meg lehet oldani, hogy a televízió színes legyen.
Ehhez csupán egy pofonegyszerű trükköt kell bevetni: nejlonharisnyát kell a képernyőre húzni, mivel „a fény prizmatikus tulajdonságainak köszönhetően” a hálós szemcsék úgy „hajlítják meg” a színeket, mintha valóban színes adást közvetítenének.
Szavait igazolandó be is mutatta, miként kell a folyamatot végrehajtani. Elmondta még, hogy a tévéképernyőtől való megfelelő távolság igen fontos, s elképzelhető az is, hogy a megfelelő színspektrum beigazításához szükséges lehet még a tévénéző fejének jobbra-balra történő lassú mozgatása is.
Ezt követően svédek ezrei lepték el a ruhaüzleteket, míg a szerencsésebbek, akiknek volt otthon harisnyájuk, azonnal kipróbálták a forradalmi technikát, ám csalódniuk kellett.
Ugyanakkor ma is rengeteg svéd emlékszik még az ominózus esetre, amikor azon kapták szüleiket, hogy fejüket ingatják összevissza, miközben a rejtélyes módon egy harisnyával felékesített tévékészülék előtt ülnek.
Ennek tükrében meglepő egybeesés, hogy a skandináv ország rendszeres, színes tévéadása éppen április elsején indult – 1970-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap