A jogi pálya helyett örök szerelmét, az irodalmat választotta Vörösmarty Mihály

2020. december 1. 18:50 Múlt-kor

Bár 16 éves korától sokszor kellett nélkülöznie, Vörösmarty Mihály a biztos jövedelmet nyújtó jogi pálya helyett a művészetet választotta hivatásul. A 220 éve, 1800. december 1-jén született Vörösmarty Mihály Szerb Antal szavaival élve a „köztudatban is úgy él, mint az Ébresztő, a költészetté nemesült trombitaszó, a munkás hazaszeretetre és összetartásra buzdító Koszorús Költő. De ez csak egyik oldala bonyolult, ellentmondásokban gazdag egyéniségének. Vörösmarty nemcsak koszorús költő. A koszorús költők általában kifogástalanok és unalmasak, ők az irodalom színjeles diákjai. Vörösmarty nem kifogástalan és nem unalmas.”

Korábban

A nélkülözésből a hírnévbe

Vörösmarty Mihály a Velencei-tóhoz közeli Pusztanyéken (ma Kápolnásnyék része) látta meg a napvilágot elszegényedett nemesi családban. Apja, idősebb Vörösmarty Mihály Nádasdy Mihály kápolnásnyéki birtokán dolgozott és gazdatisztként tartotta el népes, kilencgyermekes famíliáját.

Vörösmarty Mihály igen fiatalon megtanulta, hogyan tartsa el önmagát. Miután 1811 és 1816 között a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban koptatta a padokat, a pesti Piarista Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol már magánórákat adott, így szállását és ellátását fedezni tudta. Magántanítói tevékenységét egy családi tragédia miatt még hosszú évekig folytatnia kellett. 1817-ben ugyanis édesapja meghalt, így a fiatal, egyetemi tanulmányai előtt álló Vörösmartynak az iskola mellett családja eltartását is szem előtt kellett tartania.

Az ifjú ezért házitatói állást vállalt a dúsgazdag Perczel Sándor családjánál. Az általa nevelt három Perczel fiú közül Mór később a szabadságharc ismert tábornoka lett. Tanulmányait magánúton folytatva 1824-ben sikeres ügyvédi vizsgát tett. A jogi tanulmányai és a nevelősködés közben beleszeretett a Perczel fivérek nővérébe, Etelkába, de a közte és a lány között meglévő áthidalhatatlan társadalmi különbségek lehetetlenné tették kapcsolatuk komolyra fordulását.

A jogi pálya kecsegtető lehetőségei azonban mindinkább a háttérbe szorultak. Vörösmartynak ugyanis volt még egy szerelme, mégpedig az irodalom és a verselés. Már Székesfehérváron diákként is verselgetett, Etelka iránt érzett vonzalmának köszönhetően pedig megszülettek első szerelmes költeményei.

Az 1822-23-as győri joggyakorlatoknak köszönhetően, ahol a szárnyait bontogató költő kapcsolatba került a nemesi vármegyék Habsburg-ellenes köreivel, megjelentek lírájában a hazafias témájú versek is. 1823-ban nekilátott a Zalán futása című honfoglalási eposza megírásához. Az 1825-ben megjelent mű nagy sikert aratott, a reformkori magyar irodalom nyitánya lett.

Vörösmarty ezzel bekerült az irodalmi élet pezsgő forgatagába, és olyan „nagyágyúkkal” került kapcsolatba, mint Kisfaludy Ferenc, Bajza József vagy az irodalomtörténész és kritikus Toldy Ferenc. A jogi pályával való szakítást annak ellenére vállalta, hogy súlyos anyagi gondjai voltak, amelyek 1828-ban részben megoldódtak, miután szerkesztői állást kapott a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratnál.

1830-ban a Magyar Tudós Társaság (Magyar Tudományos Akadémia) fizetéses rendes tagjává választották. Ebben az időben tájszótárt szerkesztett és Toldy Ferenccel közösen kidolgozta az első magyar akadémiai helyesírási szabályzatot. 1830-ban írta meg drámai költeményét, a klasszikus magyar dráma egyik alapkövét, a Csongor és Tündét. 1833-ban újabb elismerés érte, hiszen Vérnász című romantikus drámájával elnyerte az Akadémia első drámapályázatának fődíját.

következő oldal 1 / 2