A hódítók erőfeszítései dacára nem vesztek ki teljesen az amerikai őslakosok hagyományos népi játékai
2022. szeptember 9. 08:43 Múlt-kor
Korábban
Bul, a játékos háború
Az olykor pulucnak, vagy booliknak is nevezett bul eredete szintén homályba vész. A játék a maják körében maradt fenn, és a vetési időszak kezdetét ünnepelték vele, de az eredeti szabályai elvesztek.
A manapság ismert metódusok, amelyekkel például Guatemalában, vagy a számítógépes változatokban játsszák, tulajdonképpen újabb kori szabályalkotások eredményei. A legismertebbnek a Robert Charles Bell által újragondolt szabályok számítanak.
Maja labdajátékos ábrázolása a hagyományos fekete testfestéssel és vastag, párnázott védőfelszereléssel egy hengeres edényen az ún. késő klasszikus korból (Kr. u. 500–900)
A játékhoz két fő szükséges, de több résztvevővel is játszhatják, ekkor viszont két csapatra kell osztani a játékosokat, és a továbbiakban a csapat győzelméért megy a harc. A játékteret párhuzamosan lefektetett pálcikákkal egyenlő nagyságú mezőkre osztották, és a szélső sorba kerültek a játékosok bábui, a továbbiakban ez lesz a ház.
Általában öt bábuval játszották, amelyeket ágacskákból, és levélszárakból készítettek el. A kockákat kukoricaszemek helyettesítették, amelyeknek az egyik oldalát feketére színezték. Ezt az öt kukoricaszemet nevezték bulnak, a játék innen nyerte el a közismert nevét. A játékos annyit léphetett egy bábuval, amennyi sárga színt dobott velük. Kivéve, ha az összes kukoricaszem feketét mutatott, ekkor ötöt léphetett.
A pelota nevű játék modellje Mexikóból, a nayarit civilizáció idejéből (Kr. u. 300–600)
A háborús jellegét a bulnak a játékmenet adta. Ha egy bábuval olyan mezőre léptek, amelyen egy ellenséges bábu állt, akkor azt foglyul ejtette, és a továbbiakban együtt mozgott a fogva tartójával. Egy bábu több ellenséget is fogságba ejthetett ilyen módon, de ha az ő mezőjére lépett egy ellenfél, akkor a foglyai kiszabadultak.
Amennyiben az ellenséges bábukat a játékos visszajuttatta a saját házába, úgy azokat „megölték”, és a játékban a továbbiakban nem vettek részt. A győzelmet az szerezte meg, aki az ellenfele valamennyi bábuját megölte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.