2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

A fogyatékkal élőkön próbálták ki először a holokauszt során alkalmazott módszereket a nácik

2020. október 29. 10:59 Múlt-kor

A T4-akció módszerei

Akár része volt egy nagyobb tervnek Gerhard Kretschmar megölése, akár nem, ami ezután következett, olyan óriási művelet volt, mint amilyet a világ addig nem látott. 1939 nyarára több száz csecsemőt és kisgyermeket vittek el otthonokból és egészségügyi intézményekből szerte Németországban, és szállították a hat helyszín valamelyikére: Bernburg, Brandenburg, Grafeneck, Hadamar, Hartheim vagy Sonnenstein. Ezek már működő szanatóriumok voltak, így semmi különös nem volt abban, hogy új betegek érkeznek, és eleinte zárt osztályokon helyezik el őket. Itt azonban a gyermekeknek a legtöbb esetben halálos dózisban adtak be luminált vagy morfiumot. Máskor a gyilkosság nem volt ennyire könnyed.

Az egyik orvos, Hermann Pfannmüller módszere az volt, hogy halálra éheztette a gyermekeket. Szerinte ez természetesebb és békésebb módja volt a halálnak, mint egy durva vegyszerinjekció, amely leállítja a szívet. Amikor 1940-ben a megszállt Lengyelország területén található intézetébe látogatott a német sajtó, Pfannmüller a feje fölé tartott egy éhező gyereket, és kijelentette: „Ez még két vagy három napig is ki fog tartani!”

„Annak a kövér, vigyorgó embernek a képe, amint azt a nyöszörgő csontvázat a feje fölé tartja, körülötte pedig a többi éhező gyermek, még mindig tisztán él a szemem előtt” – idézte fel később a látogatás egyik szemtanúja. Ugyanezen a látogatáson Dr. Pfannmüller arra panaszkodott, rossz hírét keltik a „külföldi agitátorok és bizonyos svájci úriemberek” – utóbbiak alatt a Vöröskeresztet értette, akik akkor már egy éve meg akarták vizsgálni az általa üzemeltetett kórházat.

A korai időszakot követően a T4-akciót kiterjesztették a nagyobb gyermekekre és az önellátásra képtelen felnőttekre is. Idővel egyre szélesebb körben alkalmazták a programot, a gyilkolási módszerek pedig egységesebbé váltak. Egy idő után az áldozatokat egyenesen a gyilkolóközpontokba küldték „különleges kezelésre”, ami ekkor általában zuhanyzónak álcázott szénmonoxid-kamrákat jelentett. A „fürdés és fertőtlenítés” tőrbe csalási eljárását maga Bouhler találta ki, aki annak érdekében javasolta azt, hogy az áldozatokat csendben tartsák egészen addig, amikor már túl késő. A magas rangú nácik megjegyezték ezt a hatékony gyilkolási metódust, és a későbbiekben széles körben alkalmazták.

Az ellenállás

A náci pártnak mindig is nehézkes volt a viszonya Németország vallásos közösségeivel. Hiba lenne azt állítani, hogy állandó ellentétben álltak, de az egyház különálló és többnyire független hatalmat jelentett az egyre diktatórikusabb rendszer szívében. Kormányzása elején például a nácikkal szembeni katolikus ellenállás arra vezette a nemrég megválasztott pártot, hogy a katolikus tagállamokban a gyermekek oktatását átengedje az egyháznak, miközben az egyes protestáns felekezetek külön-külön kötöttek békét Hitlerrel. 1935-re ez a kulturális háború csaknem elhalt.

Így is maradt egészen 1940-ig, amikor a T4-akció híre el nem kezdett szélesebb körben terjedni. A gyilkolóközpontokban zajló eseményekről előbb vagy utóbb mindenképpen kiderült volna az igazság, ha csak amiatt is, hogy az áldozatok családjai majdnem mind azonos történetről számoltak be: gyermeküket vagy fogyatékkal élő felnőttjüket elszállította egy karitatív szervezet, amely az állammal együttműködésben dolgozott, majd kaptak tőle néhány levelet, ha az illető tudott írni, aztán egyszer csak egy értesítést, hogy szerettük kanyaróban elhunyt, testét pedig járványmegelőzési okokból elhamvasztották.

Kérdésre vagy kivizsgálásra nem volt lehetőség, és látogatni sem lehetett a beteget. Elkerülhetetlen volt, hogy némelyik család mástól is ugyanazt a történetet hallja, és összekapcsolja a történteket, különösen mikor mind a hat intézetben ugyanaz volt a „rutin”. Miután az emberek rájöttek, mi történik, az egyházak vezették a T4-akcióval szembeni ellenállást figyelemfelkeltéssel, beszédekkel, és még röplapok terjesztésével is. Sok német polgár innen értesült először a programról.

A külföldi sajtó még durvábban szólalt fel a T4-akció ellen. 1941-es, A berlini napló című könyvében William L. Shirer amerikai újságíró így írt róla: „A nácik a programról ejtett egyetlen szóért is megöltek volna, ha tudják, hogy tudok róla.” Amikor a könyv megjelent és ezek a szavak kikerültek Németországból, más amerikai és brit újságírók megtették, amit tudtak, de a háborús titkolózás miatt a külvilág nemigen értesült az ügyről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár