A férfi szerzetesekhez képest kevésbé éltek elszigetelt életet a középkori apácák

Az első szerzetesnők

Keresztény nőkről, akik esküt tettek, hogy Isten dicsőségét tanulással és jótékonykodással öregbítendő szegény és szűzies életet élnek, már a Kr. u. 4. századból is tudunk: abból az időből, amikor a keresztény remeték először vonultak el Egyiptom és Szíria világtól távol eső részeire e célból. A korszak ismert aszkétái között számos nőt találunk, például a megtért örömlányt, Egyiptomi Szent Máriát (kb. 344 – kb. 421), aki legendája szerint negyvenhét éven át élt egyedül a sivatagban.

Idővel az aszkéták közösségeket kezdtek formálni, bár eleinte csak a szertartásokra gyűltek össze, egyébként pedig a tagok a saját életüket élték, magányosan elvonulva. Azonban ahogy ezek a csoportok fejlődtek, az ott élők egyre inkább közösségként kezdtek élni: együtt laktak, étkeztek és dolgoztak, ahogy csoportosulásaik lassanként átformálódtak a mai kolostorok és zárdák előfutáraivá.

A szerzetesi szellemiség az ötödik században érkezett meg Európába, ahol aztán Nursiai Szent Benedek (kb. 480 – 543/547) alapította meg a később bencésekként ismertté vált szerzetesrendet, és dolgozta ki a szerzetesi viselkedést és együttélést szabályozó reguláját. A legenda szerint Benedek ikertestvére, Szent Skolasztika alapította az első apácazárdákat, amelyek később gyakran a monostorok közelében, de azoktól mégis elkülönülve épültek, ugyanis az apátok tartottak attól, hogy testvéreiket kísértésnek tenné ki az ellenkező nem közelsége. A Burgundiában található clunyi apátság például megtiltotta, hogy négy mérföldes körzetén belül apácazárda létesüljön.

Ellenpéldák is akadnak, sőt: olyan, úgynevezett kettős kolostorokról is tudunk, ahol szerzetesek és apácák is éltek, például Angliában a yorkshire-i Whitby vagy a svájci Interlaken közelében található apátságok. Fontos megjegyezni, hogy a középkori szerzetesi élet férfiak és nők számára igen hasonló volt, közös spirituális alapokra és gyakorlati előírásokra épült.

Eleinte a férfikolostorok és az apácazárdák is a gazdagok jótékonyságából tartották fenn magukat: jótevőik földeket, javakat, pénzt adományoztak a szerzeteseknek. Később már ezen birtokok jövedelme is elegendő volt ahhoz, hogy sok szerzetesi közösség önfenntartóvá váljon, ahogy a rendek hatalma egyre nőtt.

A 13. században a szerzetesség aszketikus eredete ismét előtérbe került olyan barátok jóvoltából, akik elutasítottak minden világi tulajdont, és a monasztikus közösségek helyett egyedül éltek, kizárólag koldulásból, alamizsnából. Közéjük tartozott Assisi Szent Ferenc (kb. 1181 – 1260), az első mendikáns vagy koldulórend, a nevét viselő ferencesek alapítója (1209), akinek példáját aztán a domonkosok (1215) és az ágostonosok (1244) is követték.

1. Az első szerzetesnők
2. Az apácazárdák kialakulása
3. Regula és mindennapi élet
4. Szent tevékenységek

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
• A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
• Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
• A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
• Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
• Sztójay Döme, a magyar Quisling
• "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
• Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
• "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"