A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
2019. szeptember 25. 13:24 Németh Máté
Korábban
Halált megvető bátorság vagy meggondolatlan becsvágy?
A csatavesztés következményei igen szerteágazóak voltak. Zsigmondot otthon a nikápolyi ütközet kimenetelének hírére egy királyellenes szervezkedés várta, amit végül sikerült idejében felszámolnia, az összeesküvőket legyilkoltatta, birtokaikat pedig elkoboztatta.
Hosszabb távon jelentős volt az a felismerése, hogy a törökkel szemben a védekező hadviselést kell előtérbe helyezni, így nagyobb volumenű offenzívára Zsigmond már nem vállalkozott a Balkánon (is) terjeszkedő birodalommal szemben.
E politika jegyében született döntés arról az 1397-es temesvári országgyűlésen, hogy a birtokosoknak minden 20 jobbágyuk után kötelező jelleggel kell kiállítaniuk egy íjászt.
Az uralkodó emellett a védelem megszervezésének anyagi költségeire hivatkozva lefoglalta az egyházi jövedelmek felét, valamint uralkodásának második felében elkezdte kiépíteni a déli végvárrendszert, amelynek kulcsfontosságú várává Nándorfehérvárt tette.
Hadászati szempontból nyilvánvalóvá vált, hogy a fegyelmezett és begyakorolt taktikai elemekkel operáló török hadsereget nem lehet legyőzni egy bátor, de engedetlen, az egységnek a jelét sem mutató, taktikai és stratégiai utasításokat be nem tartó sereggel.
A dicsőséget hajszoló lovagi hadviselés szenvedett itt vereséget a keleti taktikai elemeket alkalmazó, hadvezérére feltétel nélkül hallgató oszmán haderőtől. A francia és burgundi lovagok viselkedése, a folyamatos vetélkedés a harctéren és a haditanácsban, a keresztes sereg hátrányává vált a küzdelemben.
Az eseményeket természetesen más nézőpontból is lehet értékelni, a franciák véleménye szerint lovagjaik a halállal is dacolva rontottak rá az ellenségre Nikápolynál, s a végső győzelem kivívása végül Zsigmond és a keresztes fősereg gyáva megfutamodása miatt nem történt meg az 1396-os ütközet során.
A józanabbak, így például a keresztes hadjáratok nagy híve, Philippe de Mézieres másban látták a kudarc okát. A Panaszos, vigasztaló levélben következőképp fogalmaz az európai katonákról: „Lucifer három lányát, a kevélységet, a kapzsiságot és a fényűzést követték”, majd ugyanitt a helyes útra is kitér, amely alapján a sikerek kulcsa az lett volna, ha a „rendet, a lovagi fegyelmet, az engedelmességet és az igazságosságot” tartották volna szem előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap