A dühös magyar oroszlánoktól a tébolyult lányig – hét híres önfeláldozó nő
2020. június 30. 09:54 Kulcsár Ádám
Korábban
A kényelmet feladó grófkisasszony
„Sok a sebesült, és micsoda sebesülések! Nem lehet felismerni, hogy ezek a hörgő, ordítozó, széjjelszakított emberek fiatalok-e vagy öregek, még kevésbé elképzelni, hogy ezek az arcok valaha mosolyogtak. Kilógó agyvelők, törött csontok, fityegő végtagok, egyenruháik csupa sár és vér” – írta naplójába 1916 májusában Andrássy Ilona grófnő, az olasz front egyik főnővére.
„Iloncsi” élete mesésen kezdődött, ám a fiatal lány a biztonságos arisztokrata létből szabad akaratából csöppent a világégés veszélyes forgatagába.
Férje, Esterházy Pál gróf bevonult, ő pedig ápolónőnek állt. Nem sokáig bírta a pesti levegőt, és hamarosan férje után szökött Galíciába, ahol már valódi hadiállapotokat talált.
Kezdetben illegálisan ápolta a front mellett a betegeket, később pedig – immár engedéllyel – sokkot kapott bakákkal birkózott a srapneltűzbe kerülő, véráztatta padlójú kórházban, ahol gyakran olyan látványban volt része, amilyenről kislány korában bizonyosan nem álmodott.
Habár az arisztokratákat nem kötelezték, hogy az első sorokban szolgáljanak, Esterházy, amikor csak tehette, kihelyeztette magát a lövészárkokba. „Ő nem akarja, hogy jobb sorsa legyen annál a szegény paraszt családapánál, aki százezrével az első sorokban védi a hazájukat” – írta a férjéről.
1915 júliusában jött a hír, hogy egy orosz golyó kioltotta a férfi életét. Vesztesége ellenére Ilona teljesítette kötelességét, és ígéretéhez híven elutazott a Magyar Vöröskereszt olasz frontbeli táborába.
Gépiesen, de lelkiismeretesen végezte feladatát, miközben a veszélyt egyre elszántabban kereste. Sikerült elérnie, hogy a közvetlen front melletti elsősegélynyújtó helyre mehessen dolgozni.
„Az út felfelé igazán izgató volt, a legkülönbözőbb detonációk között száguldoztunk fel a hegyre. Az utolsó darabon fegyverrel lőttek ránk az olaszok, (…) egy szanitécet húsz lépésre tőlünk széttépte egy gránát” – jegyezte fel naplójába. A néhány napos életveszélyes kalandot túlélve hat hét szabadságot kért, ám sohasem tért vissza a frontra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.