A dühös magyar oroszlánoktól a tébolyult lányig – hét híres önfeláldozó nő
2020. június 30. 09:54 Kulcsár Ádám
Korábban
A tudomány oltárán
„A tudományos munkát nem a közvetlen haszna alapján kell megítélni. Önmagáért, a tudomány szépségéért kell végezni” – mondta egy alkalommal Marie Curie, aki egészségét is veszélyeztetve egész életét szeretett tudományának szentelte.
Marie Skłodowska egy elszegényedett lengyel nemesi családnak volt a legfiatalabb gyermeke. A kenyerét kezdetben magántanítóként és nevelőnőként kereső, nővére orvosi tanulmányait anyagilag is támogató, hihetetlenül szorgalmas lány a Sorbonne-on szerzett matematika-, majd fizikatanári oklevelet.
Diplomája megszerzése után hazasietett, hogy megszerzett tudását hazája szolgálatába állítsa. A krakkói egyetem azonban neme miatt megtagadta alkalmazását, így visszatért Párizsba.
A mágnesesség iránti érdeklődése hozta össze későbbi férjével, Pierre Curie-vel. Közös munkájuk során felfedezték a Marie hazájáról polóniumnak elnevezett új radioaktív elemet, valamint a rádiumot is.
Egy fűtetlen fakalyibában négy hosszú év alatt 8 tonna bányameddőből állítottak elő 0,1 gramm rádium-kloridot, ebből kénsavval vonták ki a fémet. Az embert próbáló munka során egészségügyi állapotuk is jelentősen leromlott. A tudós házaspár – habár fényesen meggazdagodhatott volna – az eljárást szabadalom nélkül tette közkinccsé.
A radioaktivitás felfedezéséért 1903-ban fizikai Nobel-díjat kaptak, amelyet főként lakásfelújításra használtak fel, a többi részt pedig rászoruló diákoknak, illetve rokonságuknak adták.
Az 1911-ben másodszor is Nobel-díjban részesülő asszony az első világháború idején megszervezte a francia katonai egészségügy röntgenhálózatát, megtanult vezetni, és az általa felszerelt röntgenkocsikkal járta a hadikórházakat.
Abban az időben még senki nem gondolta, milyen veszélyes védőruha nélkül sugárzó elemekkel dolgozni, Marie-nak is ez lett a veszte. Az 1934-ben leukémiában elhunyt tudós asszony jegyzetei, bútorai és egyéb tárgyai még ma is radioaktív sugarakat bocsátanak ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.