A csőd szélére juttatta Teslát az Edison feletti győzelem

Egy szerb ortodox pópa fiaként született, fotografikus memóriával rendelkező kényszerbeteg zseni és az iskolát összesen három hónapon át látogató, tudását autodidaktaként szerző, valóságos találmánygyárat létrehozó „Menlo Park-i varázsló”. A 19-20. század fordulóján kettejük személye, valamint a részben a nevükhöz köthető vállalatok között – komoly médiafigyelemmel kísérve – zajló harc határozta meg az egyenáram és a váltóáram híveinek versengését, az áramok háborúját.

Kánkánozás és halálsugarak

Először is vessünk egy pillantást arra, kik álltak szemben egymással. A holland felmenőkkel rendelkező, hivatalos oktatásban csak egy rövid ideig részesülő, a tudását édesanyjától, valamint néhány könyvből szerző, rendkívüli kíváncsisággal megáldott Thomas Alva Edison már 14 évesen önálló folyóiratot indított, egy évvel később kémiai kísérletei miatt már egy vonatszerelvény borult lángba, néhány hónap elteltével pedig kánkánozás miatt rúgták ki a munkahelyéről. Első szabadalma 22 évesen egy elektronikus szavazatszámláló volt.

Miután szabadalmai révén anyagilag függetlenné vált, a New Yorktól néhány kilométerre lévő Menlo Parkban rendezte be kutatóműhelyét, ahol 1877 decemberében először szólalt meg a fonográf, amelyre maga Edison énekelt rá egy gyermekdalt. Elhivatottságára jellemző, hogy két számmal nagyobb cipőket hordott, hogy be- és kikötésükkel se vesztegesse az időt. Kőkemény főnök hírében állt. A sokszor napi 16 órás munkaidő mellett sem tűrte a fegyelmezetlenséget.

Edison a tudományos munka iparosításának legfontosabb alakja volt, aki valódi találmánygyárat hozott létre. Míg azonban zsenialitása elsősorban ebben a tekintetben mutatkozott meg, és neki, valamint munkatársainak akár több ezer kísérletre is szükség volt egy találmány tökéletesítéséhez, addig Nikola Tesla akár fejben is fel tudott építeni egy teljes szerkezetet.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában született feltaláló különc figura volt, aki számos kényszerbetegséggel küzdött, melyek közül az egyik a hármas számhoz volt köthető: háromszor járt körbe például egy épületet, mielőtt belépett volna rajta, de ugyanígy említhető tisztaságmániája is, mivel állítólag átlag napi 17 törölközőt használt el. A szexualitás nem érdekelte, mivel úgy vélte, csak akadályozná a tudományos munkában, fülbevalót hordó nőkkel szóba sem állt, a galambokért viszont valósággal rajongott.

A nyolc nyelven beszélő, fotografikus memóriával rendelkező tudós számos találmánnyal kápráztatta el a korabeli közvéleményt. 1898-ban bemutatott, távirányítással kormányzott hajójáról a nézők többsége például azt gondolta, varázslattal van dolga, sokan pedig úgy vélték, egy elbújtatott majom vezeti a szerkezetet. Emellett többek között a vezeték nélküli kommunikáció kifejlesztésében is élen járt, de még – várakozása szerint a háborúkat megszüntető – „halálsugarak” kibocsátásával is kísérletezett.

Tesla, a fizikai munkás

Edison és munkatársai egyik legnagyobb eredménye vitathatatlanul az izzólámpa tökéletesítése volt, amely 1879. október 21-én ragyogott fel a feltaláló-üzletember laboratóriumában,1882-ben pedig a manhattani Pearl Streeten felállította az első, egyenárammal működő központi telepet, amely a Wall Street és környéke világítását biztosította.

Tesla és Edison életútja nem sokkal később keresztezte egymást. A szerb feltaláló 1884 júniusában, az Edison Machine Works hívására kivándorolt az Egyesült Államokba. A vállalatot azonban mindössze hat hónap után – önéletrajza szerint (a történet hitelességét többen vitatják) egy beígért 50 ezer dolláros prémium elmaradása miatt – otthagyta. Egy ideig ennek ellenére kapcsolatban maradt a céggel, ugyanis a vállalat föld alatti kábeleinek lefektetésén dolgozott fizikai munkásként.

A munkálatok főfelügyelője azonban – miután Tesla árokásás közben folyamatosan a váltakozó áram előnyeiről beszélt – felajánlotta, hogy találkozzon egy New York-i befektetővel, és miután meggyőzte őket, saját kutatólaboratóriumot nyitott. Tesla kritikája jogos volt, az Edison által propagált egyenáramnak volt ugyanis egy óriási hátránya: limitált hatótávolsága miatt csak nagyvárosok sűrűn lakott területei, valamint pályaudvarok és színházak megvilágítását lehetett vele gazdaságosan biztosítani.

Eközben az Edisonhoz hasonlóan feltalálóként és üzletemberként is tevékenykedő George Westinghouse munkatársaival együtt az egyenáram gyenge pontjait felismerve fejlesztette ki az egyenáramnál összehasonlíthatatlanul nagyobb területet lefedni képes váltakozó áramú világítási rendszert.

A rendszer otthonokba történő bevezetése azonban rendkívüli veszélyt rejtett magában, ezért szükség volt egy olyan eszközre, amely, amikor a nagyfeszültségű áram eléri a felhasználás helyét, a több tízezer voltos nagyságrendről 110 voltra csökkenti a feszültséget. Westinghouse-nak ezért kapóra jött a három magyar feltaláló, Zipernowsky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó által az 1880-as években kifejlesztett transzformátor, amelyet a légnyomásos vasúti féket feltaláló üzletember tudósai Lucien Gaulard és John Dixon Gibbs indukciós készülékével összedolgozva kifejlesztették saját, a nagyfeszültséget 110 voltra átalakítani képes transzformátorukat.

A váltakozó árammal történő áramellátást biztosító erőművek felépítése azonban hatalmas összegeket emésztett fel. A rendszer rentábilissá tétele szempontjából kulcsfontosságú volt az áramellátásnak a nap 24 órájában történő biztosítása. Erre jelentett megoldást Nikola Tesla találmánya, a váltakozó áramú motor, amelynek szabadalmát a Westinghouse Electric Companynak adta el.

Westinghouse ezt követően folyamatosan Edisonnál alacsonyabb áron vállalta az erőművek megépítését, ami miatt utóbbi egy sor nagyberuházástól esett el. Edison ezért úgy döntött, lejárató kampányt indít a cégének jelentős bevételkiesést okozó váltakozó áram képviselőivel szemben. Ehhez meg kellett jelölni a váltakozó áram gyenge pontját, amelyet Edisonék a magas feszültség miatt fennálló folyamatos életveszélyben találtak meg. A váltakozó árammal működő telepek felállításakor történt halálos baleseteket kihasználva a cég cikkeket rendelt meg, amelyek a váltóáram veszélyeiről szóltak. Az áramháború elkezdődött.

Kivégzett kutyák és a villamosszék

Edison menedzserei javaslatára kóbor kutyákat fogatott be, majd öletett meg elektrosokkal, csak hogy bizonyítsa, a váltakozó áram halálos veszélyt jelent. A széles körben elterjedt történet szerint a feltaláló-üzletember azonban nem csak kóbor kutyákat használt fel az váltakozó áram veszélyeinek demonstrálására. 1903. január 4-én mintegy 1500 ember látta, ahogyan a Coney Island-i Luna Park állatkertben elektrosokkal megölnek egy Topsy nevű elefántot, aki korábban meggyilkolt egy nézőt, aki otromba módon megpróbált egy szivart dugni az állat szájába.

A köztudatban úgy él, hogy az esemény az áramháború része volt, az valójában ekkorra már évek óta eldőlt. A kivégzést az Edison Illuminating Company munkatársai hajtották végre, az Edison Manufacturing filmes vállalat operatőre pedig filmre vette. Előbbihez azonban Edisonnak ekkoriban már semmi köze nem volt, filmvállalata pedig évente több száz filmet forgatott, amelyeket aligha hagyott jóvá egyesével a feltaláló-üzletember. Semmilyen bizonyíték nem támasztja tehát alá, hogy Edisonnak személyesen köze lett volna Topsy halálához.

Edisonék kezében azonban valóban hatalmas adut jelentett az újonnan kifejlesztett, kíméletesnek szánt kivégzési formához használt eszköz, a villamosszék. A készülék megtervezésével Edison munkatársát, a korábbi sérelmei miatt Westinghouse cége ellen revansra kapható Harold P. Brownt bízták meg. Mivel Edison nem szerette volna, ha az ő nevével kötik össze a kivégzőeszközt, munkatársa a villamosszék kifejlesztésénél váltakozó áramot használt.

Miután az élettársát fejszével meggyilkoló William Kemmler, a villamosszék első áldozata 1890. augusztus 6-án borzalmas kínok között meghalt, a kivégzőeszközt mindenki a váltóáramot képviselő Westinghouse nevével hozza összefüggésbe. Az eszközt szándékosan váltakozó árammal kifejlesztő Edison és társai ugyanis gondoskodtak róla, hogy a „megwestinghouse-olni” kifejezés széles körben elterjedjen a villamosszékkel történő kivégzés szinonimájaként.

Eközben a szerb géniusz még attól sem riadt vissza, hogy a saját testén átvezetett váltóárammal oszlassa el a módszerrel kapcsolatos félelmeket. 1891-ben egy előadásán bemutatta, hogy nem kell tartani a váltóáramtól: néhány másodpercen keresztül 250 ezer voltnyi elektromos feszültség futott végig a testén, ám sértetlenül megúszta a kísérletet. Ebbe persze bárki belehalt volna, Teslának azonban segítségére volt a később róla elnevezett tekercs, amely a nagyfeszültséget nagyfrekvencián állította elő, így az áram csak a feltaláló testének felszínét érintette.

Teslának a váltakozó áram végső győzelmében is nagy szerepe volt, komoly része volt ugyanis abban, hogy a Niagara Vízesés Erőmű Vállalat végül a Westinghouse Electric Companyval kötött szerződést a vízesésen másodpercenként lezúduló 6,5 ezer köbméternyi víztömeg igába hajtására hivatott vízerőmű felépítésére, amely segítségével váltakozó árammal biztosították New York állam áramellátását.

A komoly üzlet ellenére a Westinghouse a Teslának fizetett járandóság, valamint az Edisonnal és vállalatával vívott jogi csatározások következtében a csőd szélére jutott. Tesla ezért lemondott hatalmas összegeket felemésztő jogdíjairól. Ez egész későbbi életére hatással volt. Vele az élen a váltakozó áram diadalmaskodott az egyenáramon, a különc zseni azonban elszegényedett, és míg Edison temetése napján, 1931. október 21-én Amerika-szerte egy percre kialudtak a fények, Tesla 1943-ban magányosan, egy New York-i szállodában halt meg.