A busás jövedelemmel kecsegtető hivatalokat is elutasította Rotterdami Erasmus
2016. július 12. 08:33 MTI
Rotterdami Erasmus, a 16. század humanista mozgalmának meghatározó egyénisége, a keresztény egység utolsó "közvetítője", az utolsó nagy latin stiliszta 480 éve, 1536. július 12-én halt meg. Életműve előtt tisztelegve kapta az Erasmus nevet az Európai Unió 1987-ben elindított felsőoktatási programja.
Korábban
Rotterdamban született, vélhetőleg 1466. vagy 1469. október 28-án, törvénytelen gyermekként, születésének körülményeit élete végéig "szégyenteljesnek" tartotta. Az anyakönyvbe Gerhard Gerhards néven vezették be, a Desiderius Erasmus nevet ő fabrikálta magának. Szüleit korán elvitte a pestis, ezután kolostori iskolákban nevelkedett. 1492-ben belépett az Ágoston-rendbe, ahol hét évet töltött. A rendet utóbb "nyersnek és darabosnak" nevezte.
1493-ban Cambrai püspökének titkára lett, feloldozták szerzetesi fogadalma alól, és végre szabadon szárnyalhatott intellektusa. Megírta Hat könyv a latin nyelv ékességéről című művét, amelyben a skolasztika nyelvrontása ellen kelt ki, egy másik könyvében "pogány" szerzők olvasását javasolta. 1495-től Párizsban teológiát tanult, itt összeállított közmondásgyűjteményét Európa-szerte használták a latin oktatásához.
Erasmus életére angliai látogatása gyakorolt sorsfordító hatást, az angol humanisták (köztük Morus Tamás) példáját követve eltávolodott a skolasztikától, és a görög nyelvet, a korai egyházatyákat kezdte tanulmányozni. Az 1504-ben megjelent A keresztény harcos kézikönyvében kifejtette: a régi szerzők alapján kell értelmezni a Bibliát, e tanítások alapján a napi erkölcsi kérdések közvetlenül oldhatók meg.
Erasmus élete során mindig a szellemi függetlenségre törekedett, ezért soha nem fogadta el a neki felkínált, olykor busás jövedelemmel kecsegtető hivatalokat. Főművét, A balgaság dicséretét Morus vendégeként Angliában írta 1509-ben, élesen ostorozva a semmittevő gazdagokat. 1516-ban adta ki az Újszövetség tudományosan átdolgozott latin és görög nyelvű kiadását. A teológusok támadták, mert a Vulgata helyett saját fordítást készített, erre azt válaszolta: "Megérdemelték a rómaiak, hogy Szent Pál valamivel jobb latin nyelven szóljon hozzájuk".
Luther fellépésekor egyetértett annak az egyházat illető kritikájával, "az evangélium igazságának zengő harsonájaként" emlegette. A reformációhoz azonban nem csatlakozott, mert úgy vélte, elvesztené mindennél többre becsült függetlenségét, és elrémisztette a reform keltette társadalmi felfordulás is. Irtózott mindenfajta tanításbeli változtatástól, a reformot az egyház keretei között képzelte el. A szabad akarat kapcsán tőle szokatlan módon teológiai vitába keveredett a predesztinációt hirdető Lutherrel - a reformátor végül még Erasmus kereszténységét is megkérdőjelezte. Erasmus "középutas" magatartása mindkét tábor híveit felingerelte, így 1529-ben a "reformált" Bázelből a katolikus Freiburgba költözött.
A beteges, testi és lelki fájdalomtól gyötört Erasmus Bázelben halt meg, 1536. július 12-én. Az ottani katedrálisban temették el, amely csak néhány évvel korábban lett protestáns templom... Életműve előtt tisztelegve kapta az Erasmus nevet az Európai Unió 1987-ben elindított felsőoktatási programja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.