A balti államok felmérik a szovjet megszállás okozta károkat
2015. november 6. 10:50 MTI
Közös nyilatkozatot írt alá "a szovjet megszállás" okozta károk felmérésének szükségességéről Dzintars Rasnacs lett és Urmas Reinsalu észt igazságügy-miniszter csütörtökön Rigában.
Korábban
A dokumentumot rövidesen elküldik Vilniusba is, ahol Juozas Bernatonis litván igazságügy-miniszter is ellátja kézjegyével. "Eljött az ideje, hogy tudományos módszerekkel kiszámítsuk a totalitárius kommunista megszállás okozta veszteségeket. Ezzel a nyilatkozattal hangsúlyozzuk annak szükségességét, hogy a három ország nemzeti szakértői és politikusai fokozzák az erre irányuló közös erőfeszítéseiket" - olvasható a dokumentumban.
A nyilatkozatot a lett fővárosban csütörtökön a szovjet megszállás okozta károkról tartott konferencia szünetében írták alá. A lett igazságügyi miniszter a konferencián felszólalva kijelentette: a balti országok "sosem fogják tudni kompenzálni a totalitárius rezsimek okozta kárt". Hozzátette azonban, hogy erkölcsi szempontból szükséges kárpótlást követelni.
A lett kormány által korábban felállított bizottság 300 milliárd euróra becsülte a Lettországnak a szovjet megszállás által okozott károkat. Nemzetközi jogi szakértők - a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint - azonban többször is megjegyezték, hogy a "megszállás" okozta károkért fizetendő kárpótlásnak nincs jogalapja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap