A 9. századi Angliát egy mozgáskorlátozott viking formálta át
2019. április 15. 18:11 Múlt-kor
Korábban
Sikeres hódítás
A sereg először Kelet-Angliában szállt partra 865-ben, ahol nem ütköztek jelentős ellenállásba, majd északra fordulva York városa felé vették az irányt 866-ban. A várost elfoglalása után a hódítók megtették fővárosukak. Ælla és elődje, Osbehrt együtt igyekeztek megállítani a vikingeket, azonban a 867 márciusában York mellett vívott ütközetben mindketten elestek. Ivar egy báburalkodót helyezett a trónra, I. Ecgbehrtet, aki elfogadta a skandinávok fennhatóságát.
A sagák jóval költőibben számolnak be York megszerzéséről: szerintük Ivar békét akart kötni Ællával, és a northumbriai király eszén túljárva kaparintotta meg a várost. A történetek szerint Ivar annyi földet kért jóvátételül apja haláláért, amennyit egy ökörbőrrel ki tud jelölni. Ælla úgy gondolta, Ivar egy ilyen apró foltnyi földdel nem jelenthet fenyegetést, így beleegyezett. A viking vezér azonban vékony csíkokra vágta a bőrt, amelyekkel körbe tudott jelölni annyi területet, amelyen létrejöhetett York városa. Mivel azonban York már a római korban fontos központ volt, ez a történet minden bizonnyal teljességgel valótlan.
Az északi királyság meghódítását követően a nagy pogány sereg dél felé fordult, és lerohanta Merciát, majd egy időhúzásképpen megkötött béke megszegésével Kelet-Angliát is. Edmund kelet-angliai királyt csatában legyőzték, majd kivégezték, mert nem volt hajlandó hátat fordítani a kereszténységnek. Ezután, miközben testvérei sikertelenül próbálkoztak Wessex meghódításával, Ivar visszatért Írországba, és Fehér Olaf oldalán részt vett egy portyán Dumbarton, a korabeli Strathclyde-i Királyság nevű briton (kelta) állam fővárosa ellen a mai Skócia nyugati részén.
Innen sok zsákmánnyal és nagy számú rabszolgával tértek vissza, és valamikor 870 után (egyes források szerint 873-ban) Ivar meghalt. A 11. századi, úgynevezett töredékes ír évkönyv a következőképpen rögzíti a tényt: „A norvég király (…) meghalt egy hirtelen, borzalmas betegségben. Így volt Istennek tetsző.” Egyes történészek szerint veleszületett betegsége miatt romlott meg egészsége, amíg azonban régészek egyszer rá nem bukkannak Ivar maradványaira valahol Írországban, biztos válasz nem lesz erre a kérdésre – túl kevés a bizonyítható tény, és túl sok mítosz lengi körül alakját.
Annyi mindazonáltal bizonyos, hogy Ivar egy évtizeden belül óriási hatással volt Nagy-Britannia viszonyaira – ez több mint ezer évvel később is érzékelhető egyes földrajzi nevekben, az angol nyelvre gyakorolt skandináv hatásban, a térség hagyományaiban és folklórjában, napjainkban pedig a televízió képernyőjén is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Csodával határos módon élte túl az IRA ellene szervezett merényletét Margaret Thatcher 15:05
- Átadásakor nem nyerte el mindenki tetszését a Steindl Imre által tervezett Országház 12:20
- Ehetetlen ételek és elégedetlen matrózok is akadályozták Kolumbusz küldetésének sikerét 10:30
- A magyar oktatás egyik legsikeresebb reformere volt Klebelsberg Kuno tegnap
- Angolnak született, de a magyar szabadságért küzdött Guyon Richárd tegnap
- A nátha is hozzájárult az Apollo–7 legénysége és a földi irányítás közti vitához tegnap
- Reagan és Gorbacsov izlandi találkozójával kezdődött a hidegháború enyhülése tegnap
- A magyar népi kultúra kincseivel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása tegnap