7 millióért kínálják Hitler egyik festményét
2015. március 24. 13:04
Árverésre kínálják Hitler egyik, a húszas évei elején készült akvarelljét, amelyet még a később a lódzi gettóban elhunyt zsidó származású műkereskedője, Samuel Morgenstern segített a Führernek eladni.
25 ezer euró, azaz több mint 7 millió forint a kikiáltási ára annak a csendéletnek, amelyet Adolf Hitler festett 1912 körül. A kék vázában levő virágokat ábrázoló, Hitler szignójával ellátott akvarellt Nate D. Saunders aukciós háza kínálja eladásra, előző tulajdonosa nem ismert.
"Semmi egyedi, művészi nincs a képben. Talán az lehet benne az érdekes, hogy ellentétben a bécsi akvarellekkel, amiket Hitlerrel, a festővel szokás összekötni, ez egy ritkaság, amely egy csokor azáleát ábrázol" - mondta el a The Telegraph brit napilap műkritikusa, Alastair Smart.
A fiatal Hitler kétszer is felvételizett a bécsi Festőművészeti Akadémiára, de mindkétszer elutasították, 1908-ban még az előszelekción sem jutott át. Bécsben és Münchenben is festőként próbált megélni, becslések szerint festői korszakában, 1910-14 között összesen mintegy két-háromezer képet festhetett.
Bár művei - a szakértők döntő többségének véleménye szerint - nem ütik meg a művészi színvonalat, azokért - az alkotó személye miatt - még ma is igen borsos árat szoktak fizetni, s van is kereslet irántuk, ebből adódóan pedig hamisítványok is készülnek. Legutóbb tavaly novemberben a Müncheni anyakönyvi hivatal című akvarell 133 ezer euróért (több mint 40 millió forint) kelt el a nürnbergi Weidler aukciós ház árverésén.
Hitler bécsi ott-tartózkodása alatt került kapcsolatba Samuel Morgensternnel, akiben támogatóra lelt, a zsidó műkereskedő ugyanis segített neki vevőket szerezni a vagyonos bécsi zsidóság között. A nácik később lefoglalták Morgenstern galériáját, majd a tulajdonost a lódzi gettóba deportálták, ott halt meg 1943 augusztusában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.