7 meglepő tény az orvoslás történetéből
2018. július 6. 12:37 Múlt-kor
Korábban
A 19. századi Európát valódi „piócaőrület” fogta el
Az orvosi piócát több ezer éve használja az emberiség, és még ma is alkalmasnak tartják például a vénás keringés visszaállítására rekonstruktív műtétek után. Népszerűsége azonban a 19. század korai szakaszában volt tetőpontján: François-Joseph-Victor Broussais (1772-1838) francia orvos vezetésével – aki azt állította, minden betegséget gyulladás okoz, amely helyi véreztetéssel kezelhető – olyan „piócaőrület” alakult ki, amelynek folyamán hordószám szállították a vérszívó teremtményeket szerte a világon, vadon élő populációikat csaknem kipusztították, és nyereséges „piócafarmok” jöttek létre.
A piócával történő véreztetés előnyösebb volt, mint a szikével történő – a vérveszteség lassabb volt, és a törékenyebb alkatúak szervezete számára kevésbé jelentett sokkot. Ráadásul mivel Broussais követői piócákat használtak minden más, a 19. században rendelkezésre álló eszköz helyett, a páciensek elkerülték a hatástalan, de annál kellemetlenebb „gyógymódokat”. 1822-ben Rees Rice brit orvos a „sanguisuctio” (lat. „vérszívás”) hivatalos nevet adta a piócás kezelésnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05