7 meglepő tény az orvoslás történetéből
2018. július 6. 12:37 Múlt-kor
Korábban
A 19. század elején már altatás alatt műtötték a rákos betegeket
Kan Aija egy 60 éves japán nő volt, aki sok rokonát elveszítette már a mellrák miatt. Látta nővéreit egyesével meghalni benne, így amikor saját bal mellében is tumort fedezett fel, tisztában volt a vélhető következményekkel. Volt azonban számára egy esély a túlélésre: a műtét. 1804-et írtak, és a lehető legjobb helyen volt e műtéthez: a sógun által uralt Japánban.
Hanaoka Szeisú Kiotóban tanult orvoslást, majd szülővárosában, Hirajamában állított fel praxist. Azután kezdett el érdeklődni az altatás iránt, hogy hallott egy 3. századi kínai orvosról, Hua Tuóról, aki egy összetett drog segítségével elérte, hogy páciensei átaludhassák a fájdalmas műtéteket. Hanaoka hasonló formulákkal kísérletezett, és előállt a cuszenszan nevű szerrel, amely egy erős, meleg ital volt.Növényi összetevői között megtalálható volt a Datura metel tudományos nevű, a maszlagok családjába tartozó növény, a sisakvirág, és az Angelica decursiva tudományos nevű angyalgyökérfaj. Ezek mindegyike valóban tartalmaz valamilyen fiziológiailag aktív vegyületet.
A cuszenszan igen potens szer volt, és ha az ember gyorsan itta meg, akár bele is halhatott. A megfelelő dózisban 6 és 24 óra közötti időre „ki tudta ütni” a pácienst, amely elegendő időt biztosított a legtöbb műtéthez. 1804. október 13-án Hanaoka sikeresen eltávolította az altatás alatt lévő Kan Aija daganatát, majd a későbbiekben legalább 150 további mellrákos pácienst műtött. Sajnálatos módon Kan Aija állítólag a következő évben belehalt betegségébe, a műtétet azonban ekkoriban nyugaton továbbra is altatás nélkül hajtották volna végre – ezt pedig neki nem kellett átélnie.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap