7 meglepő tény az orvoslás történetéből
2018. július 6. 12:37 Múlt-kor
Korábban
Ugandai orvosok életmentő császármetszéseket hajtottak végre
1884-ben a császármetszés nem volt új ötlet. A római időkből volt ismert, ahol törvény által előírt eljárás volt arra az esetre, ha az anya meghalt szülés közben, a gyermeket azonban még volt esély megmenteni. Az évszázadok során elvétve előfordultak beszámolók olyan esetekről, melyekben az újszülött és az anya életét egyaránt megmentette a beavatkozás, de még a fertőtlenítési módszerek és altatás bevezetését követően is veszélyes, legvégső megoldásnak számított. Az edinburgh-i orvosok így meglepődve hallgatták Robert Felkin misszionárius orvos beszámolóját arról, hogy pontosan egy ilyen sikeres műtétnek volt szemtanúja az afrikai Bunyoro Kitara királyságban öt évvel korábban.
A műtétet, magyarázta Felkin, mindkét élet megmentése céljából hajtották végre. Az anyát részleges altatásba helyezték banánból készült alkoholos ital segítségével. A sebész ugyanezzel az itallal tisztította meg a műtét helyét, illetve saját kezeit, ami mutatja, hogy tudtak a fertőtlenítés szükségességéről. Ezután egy függőleges bemetszést ejtett a hasfalon és a méh falának egy részén keresztül, majd egy további vágást ejtett a méh falán, hogy el tudja távolítani az újszülöttet. A műtét keretében a méhlepény is eltávolításra került, illetve a méhet is nyomkodta a sebész az összehúzódások elősegítésére.
A seb kezelésének módja is igen fejlett volt: a sebész hét csiszolt vas tüskével összehúzta a seb széleit, majd fakéregből készült fonal segítségével rögzítette ezeket helyükön. Ezután egy vastag réteg növényi kenőcsöt vitt fel, majd az egészet egy felmelegített banánlevéllel takarta le, amelyet kötéssel rögzített. Felkin beszámolója szerint mind az anya, mind az újszülött jó állapotban voltak 11 nappal később is, amikor elhagyta a falut. Habár hajtottak már végre ekkor császármetszéseket Afrikában fehér sebészek is, a fenti műveletet úgy tűnik, ezektől függetlenül fejlesztette ki a bunyoro nép – ez némileg zavarba ejtő felismerés lehetett a „vademberekről” szóló gyarmati beszámolókhoz szokott brit közönség számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap