7 égi jel, amely megváltoztatta a történelmet
2018. augusztus 2. 08:26 Múlt-kor
Korábban
Az arabok az árnyékból csapnak le, 1917
A holdfogyatkozások, azaz amikor a Föld árnyéka kitakarja a teliholdat, teljesen más hatással bírnak, mint nappali megfelelőik. Gyakoribbak ugyan, de jóval több helyről látni őket egyszerre a világon, és a vérvörös hold látványa éjszaka hatalmas hatással tud lenni a megfelelő helyzetben.
1917 júliusában az Oszmán Birodalommal szembeni arab felkelés során Thomas Edward Lawrence, ismertebb nevén „Arábiai Lawrence” arab serege élén közeledett a mai Jordánia területén található Akaba kikötőváros felé. A város előtt két török helyőrségen kellett átküzdeniük magukat, amelyek közül az egyik egy Kethira nevű településnél volt. Habár éjszaka támadtak, Lawrence csapatai attól féltek, hogy a telihold miatt nem tudják észrevétlenül megközelíteni a török állásokat. Lawrence, akinek naplójában csillagászati előrejelzések is voltak, biztosította őket, hogy „egy ideig nem lesz hold.”
Igaza is lett. Lawrence tudta, mikor jön a holdfogyatkozás, a július 4-éről 5-ére virradó éjszakán, és amikor bekövetkezett, a török katonák figyelmét nem csupán teljesen lekötötte, még pánikot is okozott körükben: „puskáikkal lövöldöztek és rézedényeket ütögettek, hogy megmentsék a fenyegetett holdat”, miközben Lawrence-ék eleinte azt hitték, vaktában kezdtek el lövöldözni. Kethira így könnyen elesett, ezt pedig Lawrence híres támadása követte Akaba ellen július 6-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap