2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

6 tény, amit Oszama bin Laden halála után tudtunk meg

2015. június 18. 15:08

2011. május 2-án egy kis létszámú amerikai kommandós elit alakulat hajtotta végre az akciót, amelyben megölték az al-Kaida vezért. Az akciót követő beszámolók sok új elemét fedték fel az Oszama bin Laden utáni tíz évig tartó hajszának.

Oszama bin Laden

2001-ben majdnem egy közlekedési rendőr tett pontot a Bin Laden hajsza végére. Évekkel  azelőtt, hogy bin Laden a pakisztáni  Abbottabadba költözött, kis időt Swat városban is eltöltött, Iszlámábádtól északra. A hely népszerű volt a turisták körében. Gyorshajtásért azonban megállították Oszama autóját, aki épp két legmegbízhatóbb kísérőjével autózott a városban. Bin Laden testőre pár mondattal megoldotta a helyzetet. A terroristavezér akkor épp nem viselt szakállt, és egyszerűen elhajtott a testőreivel anélkül, hogy felismerték volna.

Abbottabadi közlekedés

Abbottabadi közlekedés

Bin Laden tökéletesen tisztában volt azzal, hogy el kell rejtőznie az amerikai rejtett kamerák elől. Az abbottabadi rejtekhelyen  a CIA embereinek komoly gondot okozott, hogy beazonosítsák, a területen néha sétáló magas alak vajon az al-Kaida vezér-e. Gyakori szokása volt ugyanis, hogy egy szőlőlugas alatt álldogált. Bin Laden egyik felesége, aki túlélte a CIA támadását, később elárulta, ura széles karimájú cowboy kalapot viselt minden alkalommal, amikor kilépett a védett épület udvarára.

Oszama bin Laden rejtekhelye

Oszama bin Laden rejtekhelye Abbottabadban

Bin Laden egyszerű, takarékos életet élt. Mielőtt Abbottabadba érkezett, mindössze hat váltás salwar kameez öltözéke volt, 3 nyárra és 3 a téli hónapokra (a salwar kameez egy hagyományos dél-ázsiai ruhanemű, lenge nadrágból és hosszú felsőből áll, Pakisztán nemzeti öltözéke).  Ezen felül csupán két pulóvere és egy kabátja volt. Mivel a házban a ruhákon felül sem igen tartottak egyéb tárgyakat, ezért a helyiek kihallgatáskor mind azt mondták, valószínűleg Oszama már jó ideje nem tartózkodik a házban.

Oszama bin Laden rejtekhelye Abbottabadban

Oszama bin Laden rejtekhelye Abbottabadban

A gyerekek egyszerű életet éltek. Egyik gyermek sem mehetett az épülettömbön kívülre a családban. Oszama mégis megpróbálta olykor szórakoztatni unokáit azzal, hogy például arra kérte őket, versenyezzenek egymást közt, kié a legszebb veteményes. A két pakisztáni bizalmasának gyermekeivel viszont szinte egyáltalán nem volt kapcsolata. Előttük nem is fedték fel Oszama személyét, és azt mondták nekik, azért nem megy ki soha a városba vagy a vásárba, mert egyszerűen nincs pénze vásárolni. Televíziót senki nem nézhetett.

Oszama bin Laden rejtekhelye a támadás után

Oszama bin Laden rejtekhelye a támadás után

Bin Laden nem fizetett ingatlanadót. Az abbottabadi komplexumot hamis személyes okmányokkal vásárolták meg, a harmadik szintet pedig engedély nélkül építették fel. A lakók egyike sem fizetett ingatlanadót. A helyiek a hatóságokat ezért utólag korrupcióval vádolták.

Bin Laden rejtekhelye felülnézetből

Bin Laden rejtekhelye felülnézetből

A végső csapást „földi” CIA-tagok segítették. A légicsapások sikeréhez már régóta Abbotabadban állomásozó CIA emberek segítették a Navy Seals alakulatot. Ők vezethették a helikoptereket Oszama főhadiszállásához. A légicsapás előtt ugyanis levágták bin Laden komplexumának környékén a fák tetejét, hogy megtisztítsák a helikopterek útját, és nem egy környékbeli házat is kibéreltek. Az iszlámábádi amerikai nagykövetség autói nem sokkal a támadás előtt indultak el Abbottabadba.

A Navy Seals titkos akciójának részleteibe most bele is nézhet a Spektrumon, szombaton este 22:00 órakor, az Elit alakulatok új epizódjában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár