50 éve halt meg Malcolm X
2015. február 20. 18:39 MTI
Ötven éve, 1965. február 21-én gyilkolták meg Malcolm X radikális amerikai fekete polgárjogi harcost, az Iszlám Nemzet mozgalom egyik vezetőjét. Megítélése máig vitatott. Hívei a feketék jogaiért harcoló, a társadalmat az afroamerikaiak ellen elkövetett bűnökkel szembesítő mártírt látják benne, ellenfelei viszont a rasszizmus és az erőszak szószólóját, de abban mindenki egyetért, hogy Martin Luther King mellett ő a legnagyobb hatású afroamerikai személyiség.
Malcolm Little néven született 1925. május 19-én a nebraskai Omahában. Baptista lelkész apját, aki a faji megkülönböztetés ellensége volt, a fehér felsőbbrendűséget hirdető Ku Klux Klan tagjai folyamatosan zaklatták, ezért 1929-ben a Michigan állambeli Lansingba költöztek. A támadások itt sem maradtak abba, házukat felgyújtották, a fehér tűzoltók pedig végignézték, ahogy az épület porrá ég. Apját 1931-ben a városi villamos vágánya mellett holtan találták, és bár nyilvánvalóan megölték, a rendőrség öngyilkosságnak minősítette az esetet. Anyja a sokk és a gyász miatt ideggyógyintézetbe került, a népes család szétesett. Malcolm nevelőszülőknél és nevelőotthonokban nőtt fel, az iskolát nyolc év után abbahagyta.
Az iskolában ő volt az egyetlen fekete diák, jól is tanult, de amikor közölte tanárával, hogy ügyvéd akar lenni, az csak annyit mondott: egy néger inkább ácsnak készüljön. Malcolm ekkor félbehagyta tanulmányait, cipőpucoló lett Boston utcáin, majd New York fekete negyedébe, Harlembe költözött. Egyre zavarosabb ügyekbe keveredett, drogot árult, utcalányokat futtatott, a pénzből fényűzően élt.
Életének ez a szakasza 1946-ban zárult le, amikor rablás és orgazdaság miatt nyolc év börtönre ítélték. A rácsok mögött újragondolta életét, ismét tanulni kezdett és megismerkedett az Elijah Muhammad vezette radikális Iszlám Nemzet mozgalom tanaival. Az akkor nagyon kicsi fekete muzulmán szekta a feketék öntudatra ébresztését, végső soron pedig visszatérésüket sürgette Afrikába, ahol a fehérek nélkül, szabadon élhetnek. Miután 1952-ben próbaidőre bocsátották, a szervezet egyik vezetője lett, nevét pedig Malik el-Shabazzra változtatta. Mekkai zarándoklata után az El-Hajj szócskát is használta. A nyilvánosságban Malcolm X néven szerepelt, utalásként arra, hogy a rabszolgaság miatt ősei eredeti nevét sem ismeri.
Sorra alapította a mecseteket, az általa kidolgozott eklektikus ideológiának óriási szerepe volt abban, hogy az ötvenes évek elején még a száz főt sem elérő szervezetnek a hatvanas évek elejére már 40 ezer tagja volt. 1960-ban lapot is indított, az országot járva terjesztette az Iszlám Nemzetnek a feketék felsőbbrendűségét hirdető eszméit. Kiváló szónok volt, feltüzelt hallgatóságát arra bíztatta, hogy "minden szükséges eszközzel", beleértve az erőszakot is, küzdjön az önálló fekete nemzetet létrehozó forradalomért. Szavai éles ellentétben álltak az erőszakmentességet hirdető, faji megkülönböztetéstől mentes társadalmat hirdető Martin Luther King eszméivel. Az ő hatására lett az Iszlám Nemzet tagja 1964-ben az ökölvívó világbajnok Cassius Clay is, aki az iszlámra áttérve nevét először Cassius X-re változtatta, és csak később vette fel a Muhammad Ali nevet.
A mozgalomra egyre nagyobb hatást gyakorló Malcolm X a hatvanas évek elején egyre inkább szembekerült az alapító Elijah Muhammaddal. Nem csak a mozgalom vezetéséért vetélkedtek, Malcolmot mélységesen kiábrándította az is, hogy Muhammad erkölcstelen életet élt, csalta feleségét és több törvénytelen gyermeke született. Muhammadot az bőszítette fel, hogy 1963 végén, Kennedy elnök meggyilkolása után Malcolm X nem volt hajlandó részvétét nyilvánítani. Szakításuk elkerülhetetlenné vált, Malcolm X 1964 márciusában kilépett a szervezetből.
Kilépése után - életében először és utoljára - találkozott Martin Luther Kinggel, és a szunnita muzulmán közösség tagja lett. Bejárta Afrikát és a Közel-Keletet, elzarándokolt Mekkába, Párizsban és Londonban is tartott beszédeket. A zarándokútról megbékélten, derűlátóan tért haza Amerikába. Meggyőződése lett, hogy az iszlám révén lehetséges a fajok közötti testvériség, és azt sem hitte, hogy a fehérek eleve gonoszak. Megalapította az Iszlám Mecset vallási szervezetet és az Afroamerikai Egység Szervezete világi fekete nacionalista mozgalmat, és immár a megbékélést kezdte hirdetni. "A harag elvakítja az embert. (...) Sok dolgot tettem, amit ma már nagyon sajnálok. (...) Az ember bolondot csinálhat magából, de meg kell fizesse az árát, ez nekem 12 évembe került" - mondta.
Élete 1965. február 21-én ért véget: egy harlemi gyűlésen, beszéde közben három fegyveres rontott a pódiumra és közvetlen közelről tizenöt lövést adott le rá. A merénylőkről kiderült, hogy az Iszlám Nemzet tagjai, akiket a harag és az Elijah Muhammad iránti lojalitás vezérelt. Malcolm X megítélése máig vitatott. Hívei a feketék jogaiért harcoló, a társadalmat az afroamerikaiak ellen elkövetett bűnökkel szembesítő mártírt látják benne, ellenfelei viszont a rasszizmus és az erőszak szószólóját, de abban mindenki egyetért, hogy Martin Luther King mellett ő a legnagyobb hatású afroamerikai személyiség. Meggyilkolása évében jelent meg önéletrajza, ennek alapján forgatta 1992-ben a fekete rendező, Spike Lee a Malcolm X című filmet, amelynek címszerepét Denzel Washington játszotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap