390 éve halt meg a búsképű lovag írója

Háromszázkilencven éve, 1616. április 23-án halt meg Miguel de Cervantes Saavedra, spanyol költő, író és drámaíró, Don Quijote, a hős lelkű lovag figurájának megalkotója.

A regényes életű szerző

A halhatatlan mű a lovagregények paródiája, közbeszőtt novellái pedig pásztorregények. A lovagregények a középkorban még igaz történetnek tűntek, Ariosto Őrjöngő Lórántjában már hemzsegnek a csodák. Az Amadis-regény törpéit és óriásait a kor nemessége hitelesnek tekintette, s nem vette tudomásul, hogy a lovagkor véget ért. A pásztorregények magva az antik eredetű hit a hajdani aranykorban, a visszavágyódás a "természetes életbe". E két műfaj ellenhatásaképp jött létre a pikareszk regény, amelynek hőse a picaro, a csavargó, színhelye az alvilág, a szélhámosok, lókötők és kerítőnők világa, az epizódokat csak a hős személye köti össze. E három típus készítette elő a Don Quijotét.

Cervantes élete maga is kész regény. 1547. szeptember 29-én született; apja orvos volt, aki családjával számos spanyol városban megfordult. Fia valószínűleg Sevillában, Valladolidban és Salamancában tanult, de rendszertelenül. A XVI. században még a bigott, középkori eszméket őrző Spanyolország sem tudott elzárkózni az itáliai reneszánsz szabadabb szellemétől. Cervantes is Itáliába vágyott és 22 évesen sikerült is oda eljutnia, ottani tartózkodása egész életművére kihatott.

1570-ben beállt a török terjeszkedés megakadályozására Itáliában állomásozó spanyol hadseregbe. A kor híres hadvezére, Don Juan d'Austria, mint írástudó embert, maga mellett tartotta. Élete legszebb napjaként emlegette 1571. október 7-ét, a lepantói csata napját, amelyben súlyosan megsebesült, bal karja élete végéig béna maradt. A diadal után a túl népszerű pártfogót az udvar megmérgeztette, hívei sem számíthattak támogatásra, így Cervantes ismét katonának állt. 1573-ban részt vett a tuniszi hadjáratban, amikor két év múlva bátyjával hazaindult, hajójukat kalózok támadták meg és őt rabszolgaként Algírba hurcolták. Cervantest fontos személynek tartották, s magas váltságdíjat kértek érte, amelyet családja nem tudott kifizetni. Több sikertelen szökési kísérlet után végül öt év után, 1580-ban szabadult. Madridban telepedett le, ahol sem katona- sem rabszolgaéveit nem méltányolták.

Mivel verseiből nem tudott megélni és családját eltartani, drámák írásába kezdett. Lope de Vega előtt ő a legjobb spanyol drámaszerző, egyfelvonásos vígjátékai nagy sikert arattak, a Numantia ostromát a nagy spanyol nemzeti drámák közé sorolják.

A hiteles realista regény atyja

A nyomorúság elől menekülve Sevillában próbált szerencsét, beállt adóvégrehajtónak. Egyszer azonban egyházi tulajdont koboztatott el, emiatt kiközösítették. Rendszertelenül kapta fizetését, elemi gondokkal küzdött s eredménytelenül próbált az Újvilágban hivatalt szerezni. Pontatlan elszámolásai és bankjának csődje miatt kétszer is börtönbe került, a Don Quijote első részét ezekben az években írta. A mű 1605-ben jelent meg Madridban, ahol Cervantes 1616. április 23-án bekövetkezett haláláig élt, már kedvezőbb anyagi körülmények között. A Don Quijotét kezdetben lovagregénynek tartották, s bár becsmérelték, egyre többen olvasták. Oly népszerű lett, hogy a szerző tudta nélkül folytatták is, emiatt Cervantes megírta a második kötetet, melynek végén hősének meg kellett halnia, hogy az újabb kalózkodást megakadályozza.

A lovag szobra La Manchában

A regény kezdetben csak a lovagregényeket habzsoló, félművelt nemes kifigurázásának tűnik. Később a figura egyre mélyebb értelmet nyer, s a sok száz éves lovagideállal történő leszámolássá válik. Nemcsak a ponyvává züllött regényesség kritikája, hanem az egész feudális világé, az akkori spanyol életé is, amely egy megújúló korban a régi formákhoz ragaszkodik. Don Quijote lovagi eszméi korszerűtlenek, ám bátorsága, nemeslelkűsége, embersége vitathatatlan.

Folyton összeütközésbe kerül a valósággal, amely teljes korképpé szélesül Cervantesnél: a keresztény humánum, a reneszánsz szabadságeszmény, a feudalizmus dekadenciája, a paraszti korlátoltság és a kapitalizálódás kínjai egyaránt helyet kapnak benne. Mindez éleslátással, kritikai jelleggel és bölcs megértéssel bontakozik ki a regény lapjain. A főhős ellentét-párja a szolgája, Sancho Pansa. Míg ura a valóság nélküli eszmény képviselője, ő az eszmény nélküli valóságé. Az író szerint mindkettő hamis, a valóság a kettő között van. A regény végén Don Quijote kiábrándul téveszméiből és elégetteti a regényeit.

Cervantes művével megteremtette a lélektanilag, társadalmilag hiteles realista regényt, amelynek hőse fejlődik; primitívebb előzményekből valami egészen újat és örök érvényűt hozott létre.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)