30 ezer épületet tett a földdel egyenlővé a San Franciscó-i földrengés
2016. április 18. 08:35
„A legszörnyűbb dolog, amit láttam, egy rendőr és mások hiábavaló küzdelme volt, hogy kimentsenek egy égő roncsok közé ragadt férfit. A tehetetlen férfi ezt egészen addig szótlanul nézte, amíg a tűz el nem érte a lábát. Ekkor felsikoltott, és könyörgött, hogy lőjék agyon.”
Korábban
Így számolt be az 1906. április 18-i San Franciscó-i földrengés és az azt követő tűzvész megrázó pillanatairól a katasztrófa idején a városban tartózkodó Saint Louis-i sörgyár-tulajdonos, Adolphus Busch. Már a Richter-skála szerinti 7,8-8,3-as erősségű, egy percen át tartó földrengés is nagy károkat okozott, az igazi pusztítás azonban csak ezután következett.
A földmozgások következtében megrepedt gázvezetékek miatt több helyen tűz ütött ki, miközben a város megrongálódott vízvezeték-hálózata alkalmatlanná vált a lángok eloltására. Ráadásul nagyon kevés tűzoltókocsi állt rendelkezésre, így a polgármester a közelben állomásozó reguláris katonai alakulatokhoz fordult segítségért, akikhez a haditengerészet erői, valamint önkéntesek is csatlakoztak.
A tűz villámgyorsan terjedt a városban, és a kétségbeesett tűzoltók a lángok megfékezése érdekében több háztömböt is felrobbantottak. Ez azonban legtöbbször csak rontott a helyzeten. Előfordult, hogy a katonatisztek az égő épületekben ragadt, teljesen reménytelen helyzetben lévő emberek lelövésére is parancsot adtak, hogy megakadályozzák további szenvedésüket.
A lángokat csak április 23-ra sikerült teljesen eloltani. San Francisco romokban hevert. A természeti erők tombolása közel 30 ezer épületet tett a földdel egyenlővé. Az anyagi kár mértéke a becslések szerint mintegy 400 millió dollárt tett ki. Az áldozatok száma a földrengés pusztító erejéhez képest viszonylag alacsony volt, mivel a 400 ezres lakosság több mint felét sikerült kitelepíteni a közelben felállított ideiglenes szállásokon. A hatóságok 498 halálos esetet jegyeztek fel, az újabb kutatások azonban már 3000-re teszik a földrengés és annak utóhatási következtében elhunytak számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.