250 éve verték az első szöget Lengyelország koporsójába
2022. augusztus 5. 16:20 Múlt-kor
Korábban
A három fekete sas karmában
A külső és belső ellenségekkel egyaránt szembenéző lengyel reformerek létrehozták az úgynevezett bari konföderációt, amely fegyveres felkelést hirdetett Oroszország ellen (1768–72). Érdekesség, hogy a konföderáció egyik tagja ez időben kereste fel a nagy francia filozófust, Jean-Jacques Rousseau-t, hogy a lengyel anarchia felszámolása érdekében alkotmányos javaslatokat tegyen. Ennek a felkérésnek lett végül a következménye a Considérations sur le gouvernement de Pologne, azaz A lengyel kormány figyelmébe című politikai irat (1772), amely egyébként a francia gondolkodó utolsó nagy politikaelméleti írása volt.
Katalin cárnő még a konföderáció által kirobbantott felkelés során megnyerte magának Ausztria jóváhagyását, így a nagyhatalmak végérvényesen Lengyelország felosztása mellett döntöttek. 1772 februárjában egy Szentpétervárott megkötött porosz–orosz szerződés után a három nagyhatalom Bécsben hozta tető alá a közös megszállással kapcsolatos egyezményét. Augusztus elején Lengyelország területén egyidőben jelentek meg az orosz, a porosz és az osztrák seregek, majd augusztus 5-én kiáltványt tettek közzé Lengyelország felosztásáról.
Lengyelország első, 1772-es felosztása (wikipédia/Halibutt/CC BY-SA 3.0)
Eközben a bari konföderáció mindenre elszánt seregei a végsőkig folytatták kétségbeesett harcukat a megszállókkal szemben. A hiábavaló küzdelemnek óriási ára volt: több százezer lengyel halt meg a harcok során, az elesett, és a magát megadó Krakkó összes védőjét Szibériába deportálták. Az ellenállás egyik kiemelkedő alakja volt Kazimierz Pułaski gróf, aki önfejűsége és a konföderáció parancsainak gyakori megtagadása ellenére a konföderáció legsikeresebb és leghíresebb vezetőjeként vonult be a lengyel történeti emlékezetbe.
Érdekesség, hogy Pułaski a felkelés leverését követően az Egyesült Államokba emigrált, ahol magyar barátjával, Fabriczi Kováts Mihállyal együtt jelentős érdemeket szerzett a függetlenségi háborúban. Azon túl, hogy egy ízben George Washington életét is megmentette, Kovátscsal együtt megreformálták az amerikai hadsereg lovasságát. Ez utóbbi miatt magyar társával egyetemben az „amerikai lovasság atyjának” nevezik.
Lengyelország felosztását hivatalosan 1772. szeptember 22-én ratifikálták. Az ellenállás felszámolása után mindhárom nagyhatalom elégedetten dőlhetett hátra: II. Frigyes porosz király megszerezte Ermlandot (Warmia) és a Királyi Poroszországot – ez később Nyugat-Poroszország néven új tartomány lett –, Pomeránia környékét, Marienburg, Kulm (Chełmno) vajdaságokat, és egy kis részt Nagy-Lengyelországból is. Ausztria a birodalmához csatolta Zatort és Auschwitzot (Oświęcim), Kis-Lengyelország egy részét, Krakkó és Sandomierz környékét, és egész Galíciát Krakkó nélkül. Végül Oroszország megkaparintotta Livóniának azt a részét, amely eddig még lengyel kézen volt, és Fehéroroszországnak a Vityebszk, Polock és Msztyiszlavl környékén lévő részeit.
Az alapvetően német szászok, azaz cipszerek által lakott szepességi városok közül tizenhármat anyagi problémák miatt még Luxemburgi Zsigmond zálogosított el Lengyelországnak 1412-ben. A terület az első lengyel felosztásnak „köszönhetően” került vissza a Magyar Királysághoz 1772-ben.
A felosztás előtt: a lengyel-litván nemzetközösség legnagyobb kiterjedése (wikipédia/Halibutt/CC BY-SA 3.0)
A „három fekete sas szövetségének” agresszív fellépése ellenére a nyugati hatalmak mindvégig passzívak maradtak: sem Nagy-Britannia, sem Franciaország nem tiltakozott, sőt miután II. Szaniszló Ágost a nyugati államok segítségét kérte, az inváziós seregek megszállták Varsót is. A lengyel szejm és az uralkodó végül az ellenséges szuronyok előtt meghátrált: bár a törvényhozás formálisan tovább működött, a megfélemlített és tiltakozásul távol maradó képviselők nélkül, de facto a nagyhatalmak bábkormányaként működött tovább.
Az első felosztás még csak a kezdet volt a területében és büszkeségében megtépázott Lengyelország számára: a mind gazdaságilag, mind katonailag és politikailag lefegyverzett egykori közép-európai nagyhatalmat a század végére Európa térképéről is leradírozták. 1793-ban másodjára, két évvel később pedig immár véglegesen és teljesen felosztották területét maguk között a „fekete sasok”. A lengyel nép feltámadása és az újjászületés egészen 1918-ig váratott magára.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila 19:05
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre 17:44
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra 14:20
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
