A habánok nyomában Sárospatakon
2014. szeptember 25. 16:37
Korábban
Költözés Patakra
Sárospatakon már 1645 előtt, a nagyobb közösség letelepítését megelőzően is tevékenykedtek újkeresztény mesterek. 1631-ben Alvincról érkezett újkeresztény ácsok, „faragó molnárok” dolgoztak a külső várban zajló építkezéseken. Az újkeresztények pataki letelepítéséről 1643-ban kezdődtek meg a tárgyalások. I. Rákóczi György 1645. augusztus elején hadjárata során járt a morva határszéli habán közösségek, Szobotist és Csejte táján, s ekkor bírhatta rá véglegesen a közösségek egy részét, hogy Patakra költözzenek.
A számukra megtelepedés szempontjából alkalmasnak tűnő helyszínek közül az egyik a város déli felében, az Alsó Hóstátban, míg a másik a város északi felének, a Felső Hóstátnak a keleti részén, a Héce nevű városrészen volt, választásuk végül ez utóbbi helyszínre esett.
Az 1650. illetve 1657. évi urbáriumból tudjuk, hogy a letelepített újkeresztények között 50 dolgozó felnőtt férfi volt, s ezek közül 13 mester, javarészt legényeivel 12-féle mesterséget művelt. Ezek szakmák szerinti megoszlása a következő: 1 varga 3 legénnyel, 1 tímár, 1 posztócsináló 2 legénnyel, 1 kovács 3 legénnyel, 1 kerékgyártó, 1 bodnár, 1 késcsináló 6 legénnyel, 2 molnár, 1 szabó, 1 fazekas 4 legénnyel, 2 takács, 1 borbély 2 legénnyel. 16 személy – kulcsár, kapus, cirkáló, szecskametélő, kocsis, béres, kertész, sörfőző, három sütő („asszony-ember”), két pap és egy oskolamester – végezte a telep háztartásával kapcsolatos feladatok ellátását.
A pataki újkeresztény közösség az 1656-ban Patakon átutazó Conrad Jacob Hildebrandt emlékirata szerint mintegy 200 lélekből állhatott. A közösség tagjait Stilmar György főgazda vezette, az összeírás csak őt említi meg név szerint. A sárospataki habánok nemcsak ipari, hanem mezőgazdasági tevékenységet is folytattak: az udvar mezőgazdasági részlege Kispatakon volt. Bár csupán az újkeresztényeknek juttatott ingatlanok 1647. évi adománylevelét ismerjük, az uradalommal kötött eredeti megállapodásuk nem marad fenn, az 1650. évi urbáriumban részletesen rögzítik kötelezettségeiket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.