A habánok nyomában Sárospatakon
2014. szeptember 25. 16:37
Korábban
Beolvadás
A sárospataki habán udvar történetéből az 1645-től 1660-ig, Lorántffy Zsuzsanna haláláig terjedő időszak tekinthető nyugodnak és biztonságosnak. A jezsuiták 1663-as sárospataki megjelenésétől azonban kezdetét vette az újkeresztények Báthory Zsófia, Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc utasítására meginduló rekatolizálása, melyben kulcsfontosságú szerepet töltött be 1666 és 1680 között a jezsuita Johannes Grueber. A rekatolizációs folyamat először a vagyonközösség, majd később a teljes telep felbomlásához vezetett. A habánokkal kapcsolatos utolsó feljegyzés 1673-ban olvasható a sárospataki jezsuita Historia Domusban.
Az 1676. évi urbárium szerint a háborús pusztítások és ezzel járó tűzvészek miatt az újkeresztény udvarban csak 18-an maradtak. I. Rákóczi Ferenc addigi 100 forint adójukat felére csökkentette, annak fejében, hogy a habánok átadták neki a Bodrog melletti gyümölcsösüket, sörfőző és aszaló házukat. A habán udvar lakosainak egy része vélhetően elvándorolt, a többiek – elsősorban a városi polgárokkal, mesteremberekkel meginduló összeházasodás révén – fokozatosan beolvadtak Sárospatak lakosságába.
Habán termék Sárospatakról
A történeti-topográfiai adatok segítségével pontosan lokalizálható habán udvar Sárospatak északi, Hécének nevezett városrészén, a mai Dobó Ferenc utca, Fazekas sor, valamint a Kövi Sándor utcák által határolt területen helyezkedik el. Itt 2010-ben kezdett régészeti feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, mely számos, a habán fazekassághoz köthető leletanyagot hozott napvilágra.
A habánok nevével összeforrott, fehér ónmázas fajanszedények töredékei mellett különösen fontosak azok a hagyományos ólommázas technikával készített, írókával felvitt, gazdag díszítéssel ellátott kerámiaedények, melyeket a habánok részben saját közösségük számára, részben pedig eladásra készítettek. A kutatás során az edényégető kemencéhez köthető leletanyagok is előkerültek, s remény van arra, hogy a folytatódó feltárások a kemence maradványait is felszínre hozzák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap