Németh Miklós: jól álltak a csillagok
2014. szeptember 9. 12:15 MTI
Korábban
Nem tudták átvágni a nem létező vasfüggönyt
Gorbacsovnak mindenekelőtt az atomtöltetű rakéták, a Veszprém megyei Tótvázsony környéki silók kérdését hozta fel. "Én is csak miniszterelnökként tudtam meg, hogy Magyarországon vannak szovjet atomrakéták" - jelentette ki, utalva arra, hogy azok Észak-Olaszország felé irányultak. "Ezek után jött el az a híres pillanat, amikor Gorbacsov rácsapott a székre, és azt mondta: Miklós, amíg én ebben a székben ülök, 56 gyalázatossága nem ismétlődik meg" - emlékezett vissza. "Hittem neki, de tesztelni kezdtük. Tudni akartam, hogy helyzete, az általa adott áldás mennyire stabil" - folytatta a volt miniszterelnök. Ezért döntött úgy, hogy Magyarország megkezdi a vasfüggöny lebontását. Március végén Rajkánál - alig két hét alatt - három és fél kilométeren bontották le a drótkerítést.
"A szovjet nagykövet nem tiltakozott, a moszkvai forródrót nem jelzett, ezért léptünk tovább" - mondta el, utalva a következő "nagy tesztre", a vasfüggöny lebontásának május 2-i hivatalos nemzetközi bejelentésére. Tiltakozás ezt követően sem volt, ezért jöhetett az újabb teszt, igaz, osztrák javaslatra. Ezt pedig a vasfüggöny június 27-i ünnepélyes átvágása jelentette, amit az osztrák külügyminiszter, Alois Mock indítványozott. A baj csak az volt, hogy az addigra már nem létezett, ezért újra kellett építeni egy körülbelül harmincméteres darabot. Mock és Horn Gyula külügyminiszter a nemzetközi sajtó képviselői, fotóriporterek sokasága előtt vágta át az ideiglenes, alumíniumdrótból létesített kerítést, ami másnap már látható volt többi között a The New York Times című amerikai lap címoldalán.
A legfontosabb tesztet azonban Németh Miklós szerint a páneurópai piknik jelentette. Elmondta, hogy államminisztere, Pozsgay Imre kereste meg a debreceni MDF-esek javaslatával, amely egy közös osztrák-magyar piknik megrendezéséről szólt, és egy háromórás jelképes határnyitást is magában foglalna. Pozsgay tájékoztatta arról is, hogy Habsburg Ottóval együtt a fővédnöki szerep elvállalására kérték fel. Németh Miklós támogatta mindezt, és az augusztus 19-re tervezett rendezvény lebonyolításához a belügyminisztérium, a határőrség, illetve a rendőrség segítségét ígérte.
Visszaemlékezett arra is: feltűnt neki, hogy a piknik közeledtével keletnémet menekültekkel zsúfolásig megteltek a balatoni kempingek, sőt a 71-es út mentén egymás hegyén-hátán vadkempingek létesültek. Eljutott hozzá olyan röpirat is, amely térképpel, német és magyar nyelven is eligazítást adott arra vonatkozóan, hogy a Sopronpusztára tervezett piknikre hogyan lehet eljutni. Amikor Kozma Imrénél és Csilla von Boeselagernél, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőinél az iránt érdeklődött, hogy a röpiratokat ki állította elő, azt a választ kapta, hogy nem tudják. Maradt az a feltételezés, hogy a térképes útmutatók a magyarországi nyugatnémet nagykövetség közreműködésével készültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap