Kit rejthet a titokzatos amphipoliszi sír?
2014. augusztus 27. 08:09
Másfél héttel ezelőtt görög régészek egy monumentális sírt fedeztek fel, ahol a szakértők szerint egy Nagy Sándor uralkodása idején élt, magas rangú személy aludhatja örök álmát, de az sem elképzelhetetlen, hogy a nagy hódító hitvese és a trónörökös holtteste pihen a sírban - a merészebb elméletek szerint pedig maga III. Alexandrosz. A csaknem fél kilométer hosszú márványfal övezte sírhely bejáratát két fej- és szárnynélküli szfinx őrzi, amelyet a kutatók most eltávolítanak, hogy hozzáférhessenek a bejárathoz.
Korábban
Fej nélküli szfinx
A görög sajtó által szenzációs felfedezésnek aposztrofált sírra Amphipolisz közelében bukkantak a régészek. A szakértők a bejáratnál két fej- és szárny nélküli szfinxet találtak, továbbá előkerült egy, a sírba vezető 4,5 méter széles út, oldalán freskókkal borított fallal. A még felnyitatlan sírkamrát 497 méter hosszú márványfal veszi körbe. Állítólag ez a legnagyobb sírhely, amelyet valaha felfedeztek Görögországban.
A régészeknek nincs könnyű dolguk, ugyanis a 146 centiméter magas szfinxek egyenként másfél tonnát nyomnak. A szakértők szerint a mitikus lények hajdanában vörös színűek voltak, amire a lábukon megmaradt, kopottas festéknyomok utalnak, s a görög kulturális minisztérium kutatói szerint a fejükkel együtt a kétméteres magasságot is elérhették.
A sír az i. e. 325-300 közötti időszakra datálható, vagyis III. Alexandrosz makedón király uralmának végére, illetve a halála utáni évekre. A Görögország Közép-Makedónia nevű régiójában található Amphipoliszt még az athéni gyarmatosítók alapították, Nagy Sándor édesapja, II. Philipposz i. e. 357-ben foglalta el. A későbbi hódító családja számára különös jelentőséggél bírt a város: Alexandrosz halála után 12 évvel, i. e. 311-ben itt ölték meg feleségét, Róxanét és fiát, IV. Sándort az egyik diadokhosz, Kasszandrosz parancsára.
A régészek 2012-ben kezdték el feltárni a hatalmas területet, a 497 méter kerületű, és több mint három méter magas falon lévő bejáratot két hete fedezték fel. A vizsgálatok azóta megállapították, hogy az építéséhez használt márvány Thasszosz szigetéről származik. A régészek azt feltételezik, hogy a nem mindennapi sírt Dinokratész, a korszak egyik leghíresebb építésze, Nagy Sándor közeli barátja tervezte. A sírhely megközelítőleg tízszer nagyobb, mint Alexandrosz édesapjának nyughelye volt, amelyre az 1970-es években bukkantak rá a Közép-Makedóniában található Verginában.
A szfinxek elveszett szárnyait végül megtalálták a kutatók, akik úgy vélik, az amphipoliszi kőoroszlán szobrának hátulsó darabjaira is rábukkantak. A több mint öt méter magas, 2300 éves szobrot még 1912-ben fedezte fel a görög hadsereg, most a sírtól 5 kilométerre található, azonban egykoron a hatalmas sírhely tetején állhatott. Hellász római megszállását követően több sírt is lebontottak, és több márványszobrot a Sztruma folyó partjára állítottak, hogy megerősítsék a folyómeder omladozó szélét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap